Ezerötszáz nyaraló ölelte át Krasznahorka büszke várát


-A A+

A Gombaszögi Nyári Táborban vasárnap délben került sor a Guinness-rekord kísérletre: Krasznahorka várának átölelésére. Az eseményt óriási érdeklődés övezte, több mint ezerötszáz résztvevő állta körül a várat. A várölelés alatt a tábor szinte teljesen kiürült, a legtöbb táborlakó a várhegy felé vette az irányt, hogy részt vegyen a szimbolikus eseményen.

Krasznahorka büszke vára a szlovákiai magyarság legmeghatározóbb jelképe, ami mindannyiunkat büszkeséggel tölt el. A vár átölelése egy olyan szimbolikus tett, amely kifejezi a szlovákiai magyarság összetartozását, és felhívja a figyelmet történelmi jelképeink melletti kiállás szükségességére. A vár rekonstrukciója 2012-ben történt leégése óta csak lépésben halad, az akcióval erre is rá szerették volna irányítani a figyelmet.

https://www.youtube.com/watch?v=4tjiWBXeonY&feature=player_embedded

Az esemény csúcspontja az volt, amikor Hundzsa Tamás vezérletével az élőláncban állók közösen énekelték el a Krasznahorka büszke vára című dalt. Óriási élmény volt, és reméljük, hogy ez a lelki felöltődés kitart a következő évig.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X