Mesejáték- és rajzpályázat a kolozsvári színházsátorban


-A A+

Az 5. Kolozsvári Magyar Napokon, augusztus 19-24. között a Farkas utcában felállított Színházsátorba a legkisebbeket is várják. A délelőttönként 11-13 óra közt sorra kerülő Apróterasz gyerekprogram részeként két pályázatot hirdetnek, melyekre augusztus 19-éig várják a gyerekrajzokat és mesejátékokat.

Mesejáték-párbaj gyerekeknek

Van egy jó történeted, amit szívesen megosztanál másokkal is? Szeretnél belebújni a drámaíró szerepébe? Írj egy mesejátékot és küldd el nekünk! Tartalmi és terjedelmi megkötés nélküli ötletes szövegeiteket augusztus 19-éig várjuk a reka.biro@huntheater.ro e-mail címre.

Nincs színházi író az első olvasópróba tűzpróbája nélkül, ezért emeljük a tétet: az elküldött műveket a Kolozsvári Magyar Napok utolsó napján, augusztus 24-én de. 11 órától olvassuk fel a színházsátorban. A szereposztást a szerzőre bízzuk – színészeink már készenlétben állnak a kihívásra!

A mesejátékok közül a Laczkó Vass Róbert által vezényelt gyerekzsűri feladata lesz kiválasztani a legjobbakat. A sátorban a legtekintélyesebb díjak várnak kiosztásra; többek között a Nagy Körmölés, az Acél Tollforgató és a Betűvető Lovag díjért párbajozhatnak a résztvevők.

A mű utóéletéről a Napsugár kiadó gondoskodik: a kiadó által legjobbnak ítélt mesejáték a Műsorfüzet című kiadvány hasábjain láthat napvilágot.

Tervezz Óz birodalmat!

A Kolozsvári Magyar Napok alkalmával, augusztus 22-én délelőtt Óz mulatságra készülünk. A Farkas utcában felállított színházsátorban az előadás jól ismert szereplői Óz dalokat és táncokat tanítanak legifjabb rajongóiknak. De ahhoz, hogy mindenki igazi Óz szereplővé válhasson, a nagy varázsló birodalmát is a sátorba kell hoznunk.

Kíváncsian várjuk díszlet- és jelmezterv ötleteiteket, melyekkel az Apróteraszt mesés birodalommá varázsolhatjuk. A terveket legkésőbb augusztus 19-éig várjuk a színház portáján leadott borítékban. Jelige: „Óz”!

A legígéretesebb tervezők rajzait a Napsugár és a Szivárvány választja ki és jelenteti meg az októberi lapszámban.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X