Vásárhelyi Szóforgatag román nyelven is
Román nyelven is lesz városimertető túra az idei Vásárhelyi Forgatagon, számoltak be a kulturális programok szervezői pénteki sajtótájékoztatójukon.
A Téka Forgatag helyszínén, a Teleki Téka udvarán ismertették a kulturális és családi programokat a szervezők. Lázok Klára, Novák Csaba Zoltán és Sántha Ágnes beszélt arról, hogy mi minden várja a vásárhelyi magyarokat és románokat, ha ellátogatnak a Forgatag különböző rendezvényeire.
Az idén is lesz könyvvásár – mondta Lázok Klára, a tavalyihoz képest gazdagabb, az idén ugyanis a történelmi regények, illetve szakmunkák fordításainak szerepe kiemelt helyet foglal el. E téma köré csoportosulnak a kerekasztal-beszélgetések és könyvbemutatók, amelyeken a román nyelvű közönségre is számítanak, szinkrontolmácsot biztosítva. Itt Bánffy Miklós Erdélyi történetéről lesz szó, majd a 20. századi erdélyi szász történetről, végül az utóbbi 15 évben megjelent történelmi szakmunkákat összegzik, amelyek az erdélyi kiadóknál jelentek meg.
A Szóforgatag, amelynek társszerzője a Borsos Tamás Történész Egyesület, a tavalyihoz hasonlóan idén is várja az érdeklődőket a tematikus városnéző sétáira. A tervben szerepel a középkori, a barokk, a szecessziós és a szoc-reál séta Györfi Zalán, Orbán János, Oniga Erika, Novák Csaba Zoltán vezetésével.
Az idén beiktatják a román nyelvű sétákat is, Spielmann Mihály a város barokk és szecessziós arculatát ismerteti az érdeklődőkkel. Ugyancsak a Szóforgatag keretében folytatódik a zsinagógában a marosvásárhelyi zsidóság történetének előadása, ahol Spielmann a közösség 1918-1944 közötti életéről, az azt meghatározó eseményekről beszél. Berekméri Róbert az első világháború kitörésének marosvásárhelyi következményeit.
A Marospart ad otthont a családos és gyermekfoglalkozásoknak. Sántha Ágnes programfelelős a kis- és nagyobb gyerekek számára tervezett kézműves foglalkozásokról, falmászásról, kenuzásról beszélt többek közt, kiemelve azt is, hogy a tavalyihoz hasonlóan szívesen fogadják a román családokat is.
- 39147 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 39149 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 39149 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 39151 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 39152 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 39152 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni