Szent István-napi néptánctalálkozó Erdélyben - tizenhatodszor


-A A+

Erdélyben 16. alkalommal szervezik meg augusztus 20. és 24. között a Szent István-napi néptánctalálkozót - tájékoztatták az MTI-t a szervezők.

A találkozóra - a hagyományoknak megfelelően - olyan néptáncegyütteseket hívtak meg Európa nyolc országából, amelyek országaikban nemzeti kisebbségek kultúráját ápolják. Idén 13 magyarországi, felvidéki, vajdasági, kárpátaljai, lengyelországi, görögországi, horvátországi és erdélyi néptáncegyüttes mutatja be előadását a találkozó helyszínein, akikhez nyolc közép-erdélyi település mintegy 180 hagyományőrző fiatalja csatlakozik.

A néptáncosok a jövő hét során többször is bemutatkoznak a Kolozsvári Magyar Napok Farkas utcai színpadján, és emellett hét kalotaszegi és belső erdélyi településen tartanak előadásokat, illetve népviseletes felvonulást. Az esemény fénypontja a vasárnap, augusztus 24-én tartandó népviseletes felvonulás lesz Kolozsvár főterén, és az ezt követő "tánckavalkád".

A Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány, a SZINT Kulturális Egyesület és a Szarkaláb Néptáncegyüttes által szervezett fesztivál - a szervezők megállapítása szerint - identitásmegőrző és kisközösségi önszerveződést gerjesztő szerepet játszik és erdélyi magyar közösségben, és a közösség nemzetközi kulturális kapcsolatépítésének fontos tényezőjévé vált. A rendezvény az elmúlt másfél évtized során az európai kisebbségi és regionális kultúrák számon tartott találkozójává vált.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X