Már mindenki hazaért a Sziget Fesztiválköztársaságból, s már azt is tudni hogy a fesztivál történetének legtöbb látogatóját, 415 ezer embert láttak vendégül. A fesztiválozók lassan visszazökkennek a hétköznapokba, ám megmaradnak a képek, a hangulat, az élmények.

Visszacsengenek az operaáriák, amelyekkel vasárnap délben várták a betérőket a hétköznapi öltözetű énekesek, a koncertek, a dalok, a beszélgetések. Megmarad az eleven órajáték vagy a „légitánc”, amelyet látva rájössz, hogy bár meglehetős a szókincsed, fogalmad sincs arról, hogyan hívják az akrobatika ezen ágát, de lelkesen tapsolsz a százszínű, többnyelvű tömeggel, mikor a „táncosok” földet érnek.

Megmarad az a pillanat, mikor a Sziget térképével a kezedben jössz rá, nem is tudod, épp hogy kerültél oda, ahol vagy, de ha már, akkor megnézed a műanyag palackokból készült építményt, elvégre van még félórád, hogy odaérj a bluesszínpadhoz. Bár kicsit hangos, kicsit népes, kicsit sok néha, látni-érezni kell a Sziget-hangulatot.