Puliszkafőzéshez is értenek a TVR Magyar Adásának munkatársai


-A A+

Az idén 45. születésnapját ünneplő Magyar Adás lesz a IX. Csángó Túrós puliszka fesztivál díszvendége. A helyszín és gasztronómia szempontjából egyaránt különleges rendezvényre augusztus utolsó hétvégéjén várják az érdeklődőket a Hidegségbe.

„Itt a gyimesi környezetben nagyon sok kalibás van, ami azt jelenti, hogy fent az esztenákon élnek az emberek. Hogy a termékeiket tudják bemutatni, eladni, megkóstoltatni a közönséggel, ebből az ötletből született a túrós puliszka fesztivál.  Jönnek most már a környező falvakból is. beneveztek, nyertek is. Nagyon örülünk neki, hogy ez a hagyomány  a Gyimesekből nem fog kiveszni” – mondta Csilip Árpád, a fesztivál szervezője.

A csángók története során a szó szoros értelmében az életet jelentette a puliszka: miután a csángó nép ide érkezett a madéfalvi veszedelem után, fent a hegyen nem volt lehetőségük kenyeret sütni, nem volt miből éljenek. Vettek kukoricalisztet, felvitték az esztenákra, ott volt tej, sajt, túró. Nem csoda, hogy a csángó közösségekben több mint húszféle túrós puliszkát tudnak elkészíteni.

Idén a rendezvény partnere és egyben díszmeghívottja a Román Televízió Magyar adása, amelynek munkatársaival együtt főznek majd a csángó házigazdák, gazdaasszonyok.

Szombaton, augusztus 30-án délután a Hidegségben, a Fatányéros Panzió udvarán meghívottakkal, egykori munkatársakkal, együttesekkel, adatközlőkkel énekelnek, táncolnak és emlékeznek majd a tévés kollégák. 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X