Kincses Réka marosvásárhelyi származású, Németországban élő rendező Szülőföld, szex és más kellemetlenségek című alkotása nyitott a 12. Filmtettfeszt nagyjátékfilmjeinek sorát. Egyúttal ez volt a film erdélyi premierje is.

A film egy kivándorolt és látszólag tökéletesen beilleszkedett családról szól, ugyanakkor a honvágyról, amely a házasságot is tönkreteheti. A társadalom- és a magánélet-történet szorosan összekapcsolódik, annál inkább, hogy nem csak a rendező, de a forgatókönyvíró Rácz Erzsébet és a közönségtalákozón jelenlévő két színész, Kerekes Krisztina és Tóth Attila sem ott él, ahol született.

Kerekes Krisztina, akinek szülővárosa Sepsiszentgyörgy, de 22 éve Ausztriában lakik, végzettsége szerint nem színésznő, ezért néhol az ő története szerint írták át a forgatókönyvet, hogy még inkább bele tudja élni magát a szerepbe.„Nagyon nehéz meghatározni, meddig tart Zsuzsi, és hol kezdődik Kriszta” - vallotta.

A filmben tehát Zsuzsit alakítja, Sándor (Bogdán Zsolt) feleségét. Míg férje teljesen jól érzi magát Németországban, örül a kisebb-nagyobb sikereknek, próbál alkalmazkodni, addig Zsuzsit inkább fárasztják és elkedvetlenítik a kihívások. Egyre mélyebb búskomorságba süllyed, elszigeteli magát férjétől is, közben pedig láthatóan ragaszkodik régi, otthoni emlékeihez, s mikor a bevándorolt magyarok életéről filmet forgató barátnője (Péter Hilda) meglátogatja kedvesével (Tóth Attila), kiderül: számára a szülőföld komoly jelentéstartalommal bír, nagyon mélyen kötődik ahhoz a földrajzi helyhez, ahol felnőtt.

Sándornak az otthon ott van, ahol este lehajthatja a fejét, neki nincs fájdalmas hiányérzete, ha a múltra gondol, inkább a jelenben él, a jövőt tervezi, és az bántja, hogy Zsuzsi ebben képtelen a társa lenni. Szereti a feleségét, de nem érti a honvágyát, így a feszültség csak egyre nő köztük.

A rendezőnő abból a tapasztalatból indult ki, hogy Németországban nagyon sok beilleszkedett kelet-európai bevándorló él, akikben óriási a megfelelési kényszer, és ennek hajtóerejével igen sok mindent elérnek. De megjegyzi: „nem is kell föltétlenül emigrálni, itthon is mindenki nyugativá próbál lenni. Sok német már túl van azon a jóléti őrületen, ami bennünk még nagyon görcsös.”

Rácz Erzsébet forgatókönyvíró szerint annyira németekké akarnak válni a bevándorlók, hogy igazán ettől válnak idegenné, hisz bármennyire integrálódnak, mégsem németek, viszont otthon sincsenek már otthon. Ez megmagyarázza a folytonos elvágyódás-érzést: otthonról el, nem otthonról haza.

„Általában azok mennek el, akik elvágyódnak a szülőhelyükről, a családi ház falai közt a térképet nézegetik, hogy hová lehetne elmenekülni. Csak az megy, aki soha sem volt otthon. És talán soha nem is lesz.” - fűzte hozzá Kincses Réka.

Tóth Attila, aki Budapesten született, de most Párizsban él, úgy véli, mindezért a „kelet-európai öngyűlölet” a felelős, amely a magyarokban is, a románokban is megvan. Természetesen joggal vagyunk elégedetlenek a körülményeinkkel, de ha nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, akkor bárhol is legyünk, elvágyódunk onnan.