Száznégy évesen hunyt el a világhírű szoprán
Elhunyt 104 éves korában Magda Olivero világhírű olasz szoprán. A több mint hét évtizedes pályafutásra visszatekintő díva hétfőn halt meg egy kórházban, ahol augusztus óta kezelték szélütés miatt - közölte kedden az olasz ANSA hírügynökségre hivatkozva a BBC News.
Magda Olivero a harmincas években debütált énekesként, ám amikor 1941-ben férjhez ment, egy időre felhagyott a szerepléssel. Tíz évvel később tért vissza a színpadra, és ismét meghódította az európai és az amerikai közönséget. Páratlan módon még 99 évesen is vállalt nyilvános fellépést.
A milánói La Scala egyperces néma emlékezésre kérte hétfőn a közönségét. Olivero már pályafutása kezdetén is énekelt a híres operaházban.
A Scala közleményében hangját "karizmatikusnak", előadásmódját "nagyszerűnek" nevezte, és hangsúlyozta, hogy az énekesnő szellemileg teljesen friss volt egészen haláláig. A La Repubblica című olasz napilap 2010-ben is grandiózusnak értékelte hangját, amikor fellépett a milánói Palazzo Cusaniban.
Legismertebb szerepei között volt Puccini Toscája, Umberto Giordano Fedorája és Luigi Cherubini Medeája.
- 39184 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 39186 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 39186 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 39187 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 39189 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 39189 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni