Világszínvonalú műalkotás megvásárlását szorgalmazza Kelemen Hunor
„Meg kell mutatnunk, hogy értékeljük kulturális örökségünket. Ezért az államnak erőfeszítést kell tennie ennek a világszintű képzőművészeti alkotásnak a megvásárlásáért, hogy megfelelő körülmények között gondját viselhessük. Ez a kulturális érték mindnyájunké” – jelentette ki Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes a szeptember 10-i, szerdai soros kormányülést követően, amelynek napirendjén szerepelt Constantin Brâncuși világhírű szobrász A Föld bölcsessége című szobra megvásárlásának előkészítő dokumentuma. Ebben a kulturális tárcavezető a szükséges pénzalap elkülönítését kezdeményezte.
Brâncuși szobrának értékesítéséről szeptember 3-án értesítették a Kulturális Minisztériumot az alkotás örökösei. Ezzel a törvényes előírásoknak tettek eleget, miszerint a román állam elővásárlási jogát gyakorolhatja egy, az örökségi nyilvántartásában szereplő alkotás eladása esetén.
„A tárca szűkös költségvetése nem tette lehetővé idén, hogy alapokat különítsünk el az ilyen helyzetekre. Ezért a kormány elé terjesztettem az ügyet, hiszen szimbolikus értékű műalkotásról van szó, amelynek megvásárlásához egy szakértőkből álló bizottság véleményezése is szükséges. A szobor megvásárlásával azt kell megmutatnunk, tudatában vagyunk a világ szinten népszerű, elismert hazai értékeknek” – hangsúlyozta Kelemen Hunor, és azt is hozzátette, hogy a szobor 1998-tól a minisztérium tárgyi kulturális örökségének nyilvántartásában szerepel.
- 39189 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 39191 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 39191 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 39192 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 39194 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 39194 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni