Megalakult a Külhoni Magyar Televíziósok és Rádiósok Szövetsége
Gyergyószentmiklóson megalakult a külhoni televíziós és rádiós műhelyeket összefogó Külhoni Magyar Televíziósok és Rádiósok Szövetsége.
Amint közleményüből kiderül, a szövetség célja, hogy összefogja a külhoni televíziós és rádiós műhelyeket, ezek között szorosabb együttműködést alakítson ki, egységes érdekképviseletet biztosítson számukra, szakmai továbbképzőket és találkozókat szervezzen, és felkutassa a közös pályázati lehetőségeket.
A szövetség alapítói között erdélyi, kárpátaljai, vajdasági és őrvidéki televíziós és rádiós újságírók szerepelnek. A közlemény szerint a szövetség elnöke Zsigmond Attila gyergyószentmiklósi televíziós, alelnökei pedig Szabó Attila székelyudvarhelyi és K. Debreceni Mihály kárpátaljai televíziós szakember.
Zsigmond Attila az MTI megkeresésére elmondta, az alapítók szándéka szerint hamarosan civil szervezetként jegyzik be Romániában a szövetséget, amelyhez valamennyi külhoni magyar rádiós és televíziós újságíró csatlakozhat, aki egyetért a szövetség céljaival. A magyarországi vagy a romániai közszolgálati médiában dolgozókat, illetve a kereskedelmi rádiók vagy televíziók szerkesztőségében dolgozó újságírókat is a soraikba várják. Zsigmond Attila hozzátette, az 1990-es évek közepén már megalakult Dobogókőn egy hasonló szervezet, de pár év működés után szétesett.
Zsigmond Attila az érdekérvényesítés és a szakmai találkozók szervezésének fontosságát külön is hangsúlyozta. Megemlítette, a szövetség a munkaadókkal szemben is egységesen léphetne fel, de azoknak a szakmai tanácskozásoknak a megszervezését is vállalhatná, amelyekre - a kedvezőtlen gazdasági viszonyok miatt - egyre ritkábban vállalkoznak a magyarországi közmédiumok. "Hihetetlen, hogy mennyi mindent tanulhattunk annak idején a magyar köztelevíziók által szervezett szakmai a találkozókon; ezek azonban (aztán) rendre elmaradtak" - mondta Zsigmond Attila.
- 36716 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 36718 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 36718 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 36719 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 36721 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 36721 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni