A Váci börtönszínház Vasfüggönye a Duna Televízióban


-A A+

A Vasfüggöny című dokumentumfilmet, amely bemutatja a váci börtönszínház tagjait, július 23-án este tűzi műsorára a Duna Televízió. A Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon 2011-ben sikerrel szerepelt alkotás a Váci Fegyház és Börtönben a fogvatartottak részvételével, Rada Lilla, külsős rendező irányításával évek óta működő színházat ismerteti.


A Vasfüggöny arról szól, hogyan lehet elszigetelt, minden szempontból hátrányos körülmények között a művészet megváltó erejébe kapaszkodni, színházat csinálni ott, ahol élni is nehéz - fogalmaz a film készítőinek közleménye. A film fontos célkitűzése, hogy segítsen az elítéltekkel kapcsolatos sztereotípiák eloszlatásában, és megmutassa a társadalomba való beilleszkedés nehézségeit számos elzárva töltött év után.
A Váci Fegyház és Börtön elítéltjei Slawomir Mrozek Mulatság című drámáját próbálják. Az abszurd darab a kitaszítottság és a valahová tartozás, a vegetáció és a tartalmas élet, a jó és a rossz, a bűnhöz vezető okok kérdéskörét járja körbe egy valósnak vélt mulatság és a három szereplő saját étségeinek
kapcsán.

A társulat hat tagja felváltva alakítja a három szerepet. A darab által felvetett kérdésekkel kapcsolatban a szereplők többek között a bűnről és a bűnhődésről, a kívülmaradásról, a
gyökértelenségről, a virtusról, az ember közegének és körülményeinek személyiségére gyakorolt hatásáról beszélnek saját szerepükön keresztül, saját sorsukat is beleszőve mindebbe.

A két éves előkészítő munka után a filmet Halász Glória rendező, Reisinger Dávid operatőr és Weber Áron látványtervező hét hónapon át forgatták 2010 szeptemberétől 2011 februárjáig. Az egyszerre humoros, megrázó és a próbált darabnak, illetve a rendhagyó helyzetnek is köszönhetően rendkívül abszurd Vasfüggöny zenéjét Márkos Albert és G. Szabó Hunor szerezte. A film szereplői Rada Lilla börtönszínházi rendező és Dávid, Gyula, Józsi, Papa, Pici, Zoli, a Váci Fegyház és Börtön elítéltjei.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X