Erdélyi koncertturnén új lemezével a Csík zenekar


-A A+

Erdélyi koncertturnén mutatja be legújabb, sorban a tizedik albumát a Csík Zenekar.

Az Amit szívedbe rejtesz című album autentikus erdélyi és moldvai dallamokat, rockátdolgozásokat egyaránt tartalmaz, ugyanakkor abban különbözik a 25 éves zenekar eddigi albumaitól, hogy saját szerzemények is felkerültek rá.

A Csík Zenekar tavaly volt 25 éves, számos koncertet adott Magyarországon és a határon túl, Kossuth-díjat kapott, és az év végén dupla best of vinyl lemezt jelentetett meg. Az Amit szívedbe rejtesz három évvel követi a 2011-ben megjelent Lélekképeket. Címe József Attila verse nyomán azt érzékelteti, hogy az album szellemiségére a szívből jövő érzések nyomták rá a bélyeget – nyilatkozta Szabó Attila, a zenekar hegedűse az MTI-nek.„Muzsikánkban igyekszünk megmutatni, hogy a mai gyorsan változó, az élet szépségeit lassan felejtő világunkban mindannyian, akik itt élünk, esendő, ennek ellenére szerethető, értékeket tisztelő emberek vagyunk. Hiszünk abban, hogy élhetünk hasznos, szép életet, de ehhez meg kell látnunk igényes szemmel, lélekkel, hogy hol, mit, mikor, hogyan tegyünk, viseljünk, együnk, igyunk, szeressünk. Még léteznek igazi értékek. Reméljük, a mi muzsikánk is azzá válik Önöknek.” – írja Csík János az új nagylemez kapcsán.

 

Az autentikus népzenék közül a Csík Zenekar ezúttal többek között szászcsávási, palatkai, valamint moldvai anyagot készített. A rockfeldolgozások sorában a lemezen hallható a Zár az égbolt a Bálnák ki a partra című, 1997-es Kispál és a Borz-albumról, valamint a Hobo Blues Band Mesél az erdője egy moldvai-szerű népzenével; a szám eredetije a Vadászat című 1984-es HBB-korongon hallható.

Csík zenekar tagjai: Barcza Zsolt – cimbalom, harmonika; Bartók József – nagybőgő; Csík János – hegedű, ének; Kunos Tamás – Brácsa, brácsatambura, dob, ének; Majorosi Marianna – ének; Makó Péter – tárogató, szaxofon, klarinét, citera, ének; Szabó Attila – hegedű, gitár, ukulele, ének. Közreműködők: Fekete Antal „Puma” – brácsa;  Ferenczi György és a Rackajam;  Lakatos Róbert – brácsa; Porteleki László – hegedű; Rúzsa Magdolna – ének.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X