Ősbemutatóval ünnepelték a Magyar Dráma Napját Vásárhelyen
Ősbemutatóval és a hozzá kapcsolódó többmozzanatos rendezvénnyel ünnepelte a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata 2014-ben a Magyar Dráma Napját.
Az ünneplés az elmúlt évek hagyományához híven Aranka György író, felvilágosodás kori gondolkodó szobránál kezdődött. Moldován Orsolya színművész-műsorvezető felkérésére Keresztes Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészeti igazgatója mondott ünnepi beszédet. Ezt követően Tollas Gábor színművész olvasta fel Visky András, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti vezetőjének üzenetét, melyet a Tompa Miklós Társulat felkérésére írt a Magyar Dráma Napjára a színházi szakember.
Bordi Teréz, a Bolyai Farkas Líceum tanulója Kovács András Ferenc Theatrum Mundi című versét szavalta. Végezetül a szobor talapzatán a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala, a Marosvásárhelyi RMDSZ, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, a Lórántffy Zsuzsanna Egyesület és az EMKE, a Sütő András Baráti Egyesület valamint a Székely Színház Egyesület küldöttségei helyezték el tisztelgő koszorúikat.
Molter Károly: Tank című színművét a Kisteremben felolvasó-színházi ősbemutatóként vitte színre a társulat, Gáspárik Attila rendezésében. A szereposztás tagjai: Balázs Éva, Béres Ildikó, Kiss Bora, B.Fülöp Erzsébet, Varga Balázs, Kilyén László, Csíki Szabolcs, Gáspárik Attila, Henn János, Barabási Tivadar, Bartha László Zsolt, Gecse Ramóna, Galló Ernő, Bányai Kelemen Barna és Korpos András voltak. A darab cselekménye 1919 őszén, a román karhatalom Marosvásárhelyre való bevonulása előtti napokban indul, és a bizonytalan idők emberi gyengeségeit állítja pellengérre, sajátságos humorral.
A bemutató utáni beszélgetés során a drámaíró Molter Károlyról emlékeztek meg a jelenlevők. A moderátor szerepét Demény Péter író töltötte be, a társalgás résztvevői Marosi Péter, a MTVA szerkesztője és Molter-unoka, Fodor János és Novák Zoltán történészek, Kovács András Ferenc költő, Láng Zsolt író, valamint a szereposztás tagjai voltak. A drámák „marosvásárhelyiségéről” vagy általános érvényességéről, az impériumváltással járó sorsfordulatokról, a történelmi hűségről és az emberi értékekről szóló diskurzust élénk figyelemmel, néhol tapsos tetszésnyilvánítással követte a színház ünnepében ezúttal is osztozó nagyérdemű.
- 39196 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 39198 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 39198 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 39199 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 39201 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 39201 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni