Filmben is szerepelt Jászai Mari – száz év után újra megnézhető


-A A+

Jászai Mari színészi nagyságáról eddig csak legendákat hallhattunk, hamarosan azonban saját szemünkkel is meggyőződhetünk róla. Egyetlen filmjét, a Casablanca rendezője által jegyzett 1914-es A toloncot ugyanis október 13-án újra bemutatják Budapesten.

Az 1850-ben Ászáron született Jászai Mari színházi színésznőként vált még életében legendává, de szerepelt egy filmben is, pontosan száz évvel ezelőtt. A tolonc című némafilmből azonban eredetileg nem is maradt fenn kópia, ám egy selejtes verzió évtizedekig hányódott a New York-i Magyar Ház pincéjében, és 2008-ban került vissza Magyarországra.

A kópia csak hosszú restaurálás után kerülhetett olyan állapotba, hogy vetíteni lehessen, a bemutatója október 13-án lesz a Művészetek Palotájában, három nappal később pedig a lyoni Lumiére Filmfesztiválon is bemutatják.

A tolonc azért is érdekes, mert Kertész Mihály első fennmaradt filmje, aki Michael Curtiz néven később világhírű lett, többek között a Casablancát is ő rendezte. A filmben Jászai egyébként öreg parasztasszonyt játszik, aki a börtönből szabadult, ahol férje meggyilkolása miatt ült.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X