Hallássérült modell az „Ég, föld, férfi, nő” új részének főhőse
Folytatódik a magyar közmédia Ég, föld, férfi, nő című országjáró sorozata: október 4-től Weisz Fanni hallássérült modell, esélyegyenlőségi aktivista és Nagy Sándor műsorvezető kalauzolja a nézőket kevésbé ismert magyar tájakon az M1 műsorán.
Szabó László Zsolt, a magyarországi Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója a műsort beharangozó sajtótájékoztatón elmondta: a közmédia számára fontos a társadalmi szerepvállalás, ezen belül az is, hogy a fogyatékkal élőket ne csak a nekik szóló műsorokban, hanem más műfajokban is bemutassák.
Mint elmondta, nem klasszikus országjáró sorozat indul októberben, inkább egy kalandfilm, amelyben a két szereplő egymással sajátos módon kommunikálva él át különféle kalandokat. Hozzátette: a fogatások alatt olyan harmónia alakult ki a két utazó között, hogy a nézők semmit sem érzékelnek abból, hogy az egyikőjük nem halló ember.
Páros Ádám, a műsor felelős szerkesztője elmondta: a televíziózás elsősorban kommunikációs műfaj, amelyet mindkét szereplő remekül művel. A forgatások alatt a stáb tagjai is megpróbálták elsajátítani a jelnyelvet, a riportalanyok pedig elkezdtek jobban artikulálni, de adódtak olyan jelenetek is, amelyek bábeli zűrzavart okoztak.
A felelős szerkesztő hangsúlyozta: a sorozat fontos eleme, hogy nincsenek benne kreált szituációk, mindig a valóságot adják vissza. "Van olyan jelenet, amikor Fanni semmit nem ért abból, amit a riportalany mond neki, de ez nyilvánvalóvá válik a nézők számára is" - mondta.
Nagy Sándor arról beszélt, hogy Weisz Fanni nagyon jól olvas szájról, de ahhoz, hogy igazán jól, akár szavak nélkül is értsék egymást, meg kellett ismerniük egymás világát. A műsorvezető megjegyezte, hogy a zökkenőmentes munka sikeréhez hozzájárultak a stáb tagjai, akik odafigyeltek rájuk és szabad kezet adtak nekik. Mivel a jelenetek nem voltak előre megírva, izgalmas improvizatív helyzetek alakultak ki.
Weisz Fanni szerint az eddigi zárt világa a sorozat készítőinek köszönhetően kitárult. Sok új dolgot tapasztalt meg és olyan helyekre is eljutott, ahol eddig sosem járt. A siket műsorvezető hangsúlyozta: kollégája jó artikulációjának és a köztük kialakult sajátos kommunikációnak köszönhetően jól megértették egymást.
A 13 részes sorozatból eddig 7 epizód készült. Az első részben Weisz Fanni szülővárosába, Pécsre látogattak el, ahol a hallássérült lány saját szemszögéből mutatja be kedvenc helyeit, meséli el emlékeit.
Az Ég, föld, férfi, nő október 4-én, romániai idő szerint 17.30-kor kezdődik az M1 műsorán.
- 34920 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34922 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34922 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34924 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34925 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34925 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni