4X4 – alternatív színházi fesztivál az Ecsetgyárban


-A A+

A Balla & Vajna Projects 2012 október 30 - november 7 között szervezi meg Kolozsváron a 4x4 nemzetközi színházi fesztivál második kiadását.

Az első, 2011-es kiadás után a második kiadás nemzetközi előadásokat is bemutat: két magyarországi és egy szerbiai előadást is meghívtak a rendezvénysorozatra.

A fesztiválon 4 előadás lesz látható 5 alkalommal, illetve a fesztivál zárókoncertjén a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészeiből álló zenekar is fellép.

ecsetgyar resize

A FESZTIVÁL PROGRAMJA:

Roland Schimmelpfennig: Az arab éjszaka
2012 OKTÓBER 30 ÉS 31, ESTE 8 ÓRA
Rendező: Zakariás Zalán
Előadják: Bocskor Salló Lóránd, Domokos László, Fazakas Júlia, Győry András Botond, M. Simon Andrea – a budapesti kisHamlet Műhely, Honvéd Együttes.

Fixa-Idea Felekezet
2012 NOVEMBER 2, ESTE 8 ÓRA
Előadja: Katona László
Természetes Vészek Kollektíva, Budapest

Béres Márta One-girl show
NOVEMBER 6, ESTE 8 ÓRA
Rendező: Urbán András
Előadja: Béres Márta
Kosztolányi Dezső Színház, Szabadka, Szerbia

(Cu)cuieinfrunte
NOVEMBER 7, ESTE 8 ÓRA
Előadják: Radu Iacoban, Tudor Aaron Istodor
Teatrul LUNI de la Green Hours, Bukarest

Utána, este 10 órától: a színész-zenekar koncertje








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X