Závada Pál ismét a Törzsasztal vendége volt


-A A+

Závada Pál író visszatérő vendége a nagyváradi Törzsasztal sorozatnak, hiszen, amint azt pénteken este a nyolcadik évad megnyitóján Szűcs László, a Várad kulturális folyóirat főszerkesztője visszaidézte, a sorozat első vendége 2007 januárjában a József Attila- és Kossuth díjas író volt. Miután a Várad folyóirat aktuális számát ismertette Szűcs László, Kőrössi P. József Természetes fény című regényéről beszélgetett az íróval.

A szerteágazó beszélgetésben szó esett például arról, hogy Závada Pár fotók iránti vonzódását épp a fotók hiánya váltotta ki, meg a hozzájuk beszállásolt fényképészcsaládról, akiknek tagjairól egyes szereplőit megmintázta. Az író mesélt arról a barátjáról is, akinek régi képek digitalizálása a hobbija, és az általa talált régi levelekről is. A regény szereplőiről, azok sorsáról is hosszan beszélgettek, a munkaszolgálaton át a lágerig, illetve a frontszolgálatig vezető útról. Szó esett természetesen Tótkomlósról, és a Viharsarok életéről is.  A regény szereplőinek életútja is kirajzolódott a beszélgetés során, Závada Pál pedig Weisz Kóbi egyik képzeletbeli tudósítását olvasta fel a könyvből, melyet az est végén dedikált is a közönségnek.

A Törzsasztal nyolcadik évadának egyébként több visszatérő vendége is lesz, például Grecsó Krisztiánt és Parti Nagy Lajost is láthatja-hallhatja majd a közönség.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X