Európai Filmdíjak: különdíjat kap Steve McQueen brit filmrendező
Kiemelkedő munkásságának elismeréseként az Európai hozzájárulás a világ filmművészetéhez elnevezésű díjával tünteti ki Steve McQueen brit rendezőt az Európai Filmakadémia (EFA). Az Akadémia hétfői közleménye szerint McQueen az Európai Filmdíj-átadó díszvendége lesz december 13-án Rigában.
Steve McQueen legutóbbi, 12 év rabszolgaság című nagyjátékfilmje eddig már több mint kétszáz díjat kapott, köztük a legjobb filmnek járó Oscart, egy BAFTA-díjat, valamint két ír IFTA-díjat - emlékeztet a közlemény.
A brit videoművész, Steve McQueen kezdeti rövidfilmjei szinte kizárólag néma és fekete-fehér alkotások voltak. Az 1993-as Bear két meztelen férfi rövid és furcsa találkozását mutatja be. Az 1997-ben készült Deadpan című rövidfilmben egy férfi áll egy épület közepén, amely újra és újra összedől körülötte, az egy évvel később készített Drumroll forgatásán pedig McQueen egy hordóra erősített egy kamerát és azt gurította végig Manhattan utcáin.
A nemzetközi érdeklődés középpontjába McQueen 2008-ban került első, Éhség című nagyjátékfilmjével. A Michael Fassbender főszereplésével készült film Arany Kamera-díjat és Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének (FIPRESCI) díját nyerte el Cannes-ban, majd további több mint negyven díjat világszerte, köztük egy BAFTA-t, hat ír IFTA-díjat, valamint az EFA Európai Felfedezés-díját.
Második nagyjátékfilmje, a szintén Fassbender főszereplésével készült Shame - A szégyentelen a 2011-es velencei filmfesztiválon Young Cinema Award, valamint FIPRESCI-díjat kapott, míg Michael Fassbender a legjobb férfi alakításért járó Volpi Kupát vehette át. Ez a film is begyűjtött több mint negyven nemzetközi elismerést, köztük a legjobb operatőrnek és a legjobb vágónak járó Európai Filmdíjat.
- Mintegy háromszáz új taggal bővül az amerikai filmakadémia
Kultúra - Az Oscar-díjas Lupita Nyong'o is játszik a Csillagok háborújában
Száj(t)tátó - Ő most a világ legszebb nője a People magazin szerint
Száj(t)tátó - Oscar-gála: a 12 év rabszolgaság a legjobb film
Kultúra - Spirit-díj: tarolt a 12 év rabszolgaság
Kultúra
- 33272 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33274 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33274 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33275 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33277 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33277 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni