Magyar Nyelvőr díjjal tüntették ki Péntek János professzort


-A A+

Magyar Nyelvőr Díjjal tüntette ki az 1872-ben indított nyelvészeti tudományos folyóirat nevét viselő, és annak törekvéseit támogató Magyar Nyelvőr Alapítvány Péntek János nyelvészt, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem tanárát, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság elnökét, Balázs Géza nyelvészt, néprajzkutatót, az ELTE tanszékvezető tanárát és Tóth Etelka főiskolai docenst, több magyar helyesírási kiadvány szerkesztőjét.

A díjazottak névsorát a Marosvásárhelyi Kultúrpalotában pénteken rendezett ünnepségen tették közzé, és a kuratórium képviselői itt adták át Péntek Jánosnak a 300 ezer forintos pénzjutalommal járó kitüntetést.

Kiss Róbert Richard, a Magyar Nyelvőr Alapítvány társadalmi tanácsadó testületének elnöke elmondta: a hagyományteremtő szándékkal, első alkalommal kiosztott díjat azoknak ítélik oda, akik a legtöbbet tették a magyar nyelv ápolásáért az elmúlt évben határon innen és túl. Az alapítvány kuratóriuma a Magyarországon élők, illetve a határon túliak köréből választ ki egy-egy díjazottat, valamint elismerésben részesíti azt, aki a legtöbbet tette az alapítvány céljainak megvalósításáért.

Ötven éve tanít

Péntek Jánost a kortárs magyar nyelvtudomány egyik legnagyobb formátumú személyiségeként méltatták a díjátadón. Szakterülete a szociolingvisztika, a dialektológia, a kisebbségi nyelvhasználat, a népnyelv és a népi kultúra viszonya.

A kolozsvári professzor a díjat átvéve elmondta: több mint ötven éve tanít a kolozsvári egyetemen és fél évszázados tevékenysége alatt mindig az anyanyelv, a tanári munka és az erdélyi magyar közösség iránti elkötelezettség, a szakmaiság vezérelte.

A szervezők nyilvánosan köszönetet mondtak az átadóünnepség védnökségét vállaló Tuzson Bence országgyűlési képviselőnek, és megköszönték OTP Bank Fáy András Alapítvány Középiskolások Országos Pénzügyi és Gazdasági Oktatóközpontja, a Penta Kft., El Bronco Ranch, Hidvéghi Balázs és Kárpáti Péter támogatását.

Balázs Géza később veszi át

"Úgy határoztunk, hogy a határon túliak áldozatos munkáját mindenképpen megköszönjük azáltal, hogy a Magyar Nyelvőr Díj nekik szól, és utána döntöttünk arról, hogy a Magyarországon kiemelkedő munkát végző nyelvészeket is díjazzuk" - mondta el az MTI-nek a díj keletkezésének történetéről Kiss Róbert Richard.

A marosvásárhelyi ünnepségen az alapítvány képviselői a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium több tanárát és tanulóját is elismerésben, könyvjutalomban részesítette. Balázs Géza - akit számos a nyelvet népszerűsítő konferencia, mozgalom kezdeményezőjeként, a nyelv megbecsülését növelő rádióműsorok készítőjeként díjaztak -, illetve Tóth Etelka - aki a magyar helyesírás ügyének szolgálatáért részesült elismerésben - egy későbbi, magyarországi ünnepségen vehetik át a nekik ítélt Magyar Nyelvőr Díjat.








EZT OLVASTA MÁR?

X