Liliom: az évad első nagyszínpadi bemutatója Váradon


-A A+

A új színházi évad első nagyszínpadi bemutatójára kerül sor október 10-én, pénteken 19 órától a nagyváradi Szigligeti Színházban: Molnár Ferenc Liliom című „külvárosi legendáját” állítja színpadra a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója, Szikora János.

A Liliom ballada két egymásra utalt ember néma szerelméről. Ének a Paradicsomból való kiűzetésről. A végzet játéka egy olyan emberrel, aki nem ismert megalkuvást, kerülte a törvényt és a hétköznapokat.

„Ahogy a Bűn és bűnhődésben Raszkolnyikovnak sem sikerült kihámoznia magát abból az erkölcsi paradoxonból, hogy vajon lehet-e az igazsághoz keresztülhazudni magunkat, úgy Molnár sem remél és nem is ígér üdvösséget Liliomnak. Vannak bűnök, amiket meg lehet bánni, de az ember azt nem tudja megbánni, hogy ő csak ilyen bűnösen tudott ember lenni. Ez meg Liliom erkölcsi paradoxona, amit Molnár a rá legkevésbé sem jellemző módon csak bizonytalanul és tétován tud feloldani. Mégis az a szép az egészben, hogy az utolsó szót nem az égi bíró, hanem a szeretet mondja ki, amivel mintha azt akarná üzenni nekünk: ne felejtsétek, a kegyelem mindig jelen van a világban.” - fogalmazza meg az előadás kapcsán Szikora János rendező.

A bemutatóra a Szigligeti-bérletek érvényesek. A pénteki premiert követően szombaton 17 órától (Papp Magda-bérlet) és vasárnap 19 órától (Halasi Gyula-bérlet) is megtekinthetik az érdeklődők az előadást. Online jegyvásárlásra a www.biletmaster.ro oldalon van lehetőség.

A szereposztást itt lehet megnézni. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X