Mo Jen kínai írónak ítélte oda a 2012. évi irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia csütörtökön Stockholmban.

Mo Jen Nobel-díja nem meglepetés, a kínai író a legfőbb várományosok között szerepelt. 1955-ben született, ő az egyik leghíresebb kínai író, neve azonban többször is tiltólistára került a kommunista Kínában. Stílusát Franz Kafkáéhoz és Joseph Helleréhez hasonlítják. A Nobel-bizottság szerint "a mágikus realizmusával ügyesen keveri a népmesét a történelemmel, a történelmet a kortárs időkkel".

Gabriel Garcia Márquez hatott munkásságára

Mo Jen kínai író Guan Moye néven látta meg 1955-ben a napvilágot. Művészneve, melyet első regénye írásakor választott magának, azt jelenti: nem beszél. Munkásságára nagy hatással voltak Gabriel Garcia Márquez művei. Legutóbbi könyvét (Life and Death Are Wearing Me Out) állítólag 43 nap alatt írta meg. Red Sorghum című első regényéből 1987-ben film is készült, melyet itthon Vörös cirokmező címen mutattak be.

Mo Jen a mai kínai irodalom jellegzetes alakja. Az író paraszti származású, rendkívül mély érzései vannak szülőföldje, és általában a falvak iránt. Alkotásainak állandó témája a falu. Történetei szülőföldjén, a Shandong tartományban található Gaomi megyében fekvő kis faluban játszódnak.

Mo Jen 1976-ban eltávozott szülőföldjéről és a hadseregben szolgált. Szülőföldje, Gaomi lassan emlék lett számára. Ezen emlékei alapján írt több novellát és regényt, amelyek meghozták neki az írói hírnevet. Bár már régóta városban él, de továbbra is gyakran visszajár látogatóba szülőföldjére, Gaomibe.

A falusi Kína inspirálta

Akkoriban a kínai falvak általában elmaradottak és szegények voltak, problémát jelentett az élelmiszer-ellátás, következésképpen a falusiak gyakran éheztek. Az éhség olyan meghatározó emlék volt számára gyermekkorában, hogy most is jól emlékszik rá. Mo Jen szokásává vált, hogy amikor bemegy egy szupermarketbe, az élelmiszereknél, a gabonaféléknél lehajol és megszagolja őket, magába szívja az illatukat. Az éhségről szólva Mo Jen újságírónak elmondta, hogy akkoriban minden ehető dolog finomnak tűnt az emberek számára. Az éhség volt a legnagyobb gond, az emberek minden egyebet elfelejtettek, csak az evésre gondoltak. Habár Mo Jen felnőtt lett és mindennap jól is lakhat, a gyermekkori nagy éhezésekre visszaemlékezve továbbra is úgy érzi, hogy a gabona, az élelmiszer, nem pedig az arany vagy gyémánt a világon a legdrágább és legértékesebb az emberiség számára. Ugyanakkor Mo Yan műveiben humorral elegy szomorúsággal ábrázolja az átélt nehézségeket.

A legrangosabb irodalmi elismerés mellé 8 millió svéd korona (mintegy 4 millió lej) is jár.