Budapesten mutatják be a Peer Gynt-öt


-A A+

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a budapesti Forte Társulat koprodukciójaként létrejött Peer Gynt című előadást Budapesten mutatják be október 13-án és 14-én. Az előadást mindkét napon 19 órától láthatják az érdeklődők a Thália Színházban, a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretén belül.peergynt1

A mozgásszínház és a klasszikus teátrumi hagyomány találkozik a közös temesvári-budapesti Peer Gyntben. A kísérlet sikerült: Ibsen élőbb, mint valaha. A kritikusok által zseniálisnak mondott mozzanatokban bővelkedő produkció az erdélyi színpadművészet és a szintén világbajnok magyar táncművészet egyedülálló ötvözete.peergynt2

Az előadást a Forte Társulat alapítója, Horváth Csaba koreográfus rendezte. A Forte fiatal színészekből és táncosokból álló, nemzetközileg elismert csapat. A társulat olyan színházi nyelvvel kísérletezik, amely a prózát, kortárs táncot modern és klasszikus szövegekkel egyaránt ötvözi, megalapozva a fizikai színház fogalmát. A temesvári egy nyitott, szakmailag is elismert kortárs színházi műhely, amely évről évre meglepi a közönségét renhagyó produkcióival, melyeket a szűkebb és a tágabb értelemben vett régióban is nagy sikerrel játszik. A két társulat találkozásának köszönhetően az ibseni világ a szöveg, tánc, zene egyvelegéből születik meg, expresszionista képekben, hangban, mozgásban és színészi játékban tükröződve.peergynt3

Az előadás szereposztásában mindkét társulat tagjai jelen vannak.

A temesvári közönség legközelebb október 21. és 22-én 18 órától tekintheti meg a Peer Gyntöt, a színház Nagytermében.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X