Vasárnap adják át a kolozsvári közösségnek a Filmlerakat épületét
Vasárnap, október 19-én déltől estig eszem-iszommal, színházzal, filmvetítéssel, vásárral és bűvészmutatványokkal ünneplik Kolozsváron a régi Filmlerakat átadását a közösségnek. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) tavaly kezdeményezte az egykori Országos Filmterjesztői Vállalat (RADEF) kolozsvári regionális központjának kitisztítását és felújítását.
Az épületet, ahol egy fél évvel ezelőtt még derékig lehetett gázolni a szétdobált filmtekercsek ezreiben és a szemétben, közadakozásból hozták rendbe. A vasárnapi ünnepség egyben a kezdeményezők köszönetnyilvánítása is mindazoknak, akik segítettek a szükséges 10.000 euró összegyűjtésében és a felújítási munkálatokban.
A Filmlerakat a vasútállomás háta mögött található meg, Majakovszkij utca 32-35 szám (a Remarul mellett).
Vasárnap, október 19-én 12 és 20 óra között minden rendezvényre ingyenes a belépés.
A Filmlerakat félévvel ezelőtti állapotáról itt közöltünk fotógalériát.
- 39186 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 39188 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 39189 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 39190 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 39191 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 39191 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni