Kínai írónak ítélték a Franz Kafka irodalmi díjat


-A A+

Jen Lien-ko kínai író kapta idén a Franz Kafka nemzetközi irodalmi díjat, amelyet immár 14 éve a prágai Franz Kafka Társaság adományoz.

Az 56 éves neves kínai irodalmár, akinek a prágai sajtó szerint az utóbbi időben komoly problémái vannak a pekingi kommunista rendszerrel, személyesen vette át a díjat szerda délután a prágai óvárosi városháza dísztermében megrendezett ünnepségen. A díj odaítéléséről nemzetközi zsűri döntött. A zsűri egy tucatnyi jelölt közül választotta ki a kínai írót. A jelöltek névsorát nem hozták nyilvánosságra.

Jen Lien-ko 1958-ban született és annak a kínai írógenerációnak a tagja, amelyhez a Nobel-díjjal kitüntetett Mo Jen is tartozik. Regényeihez és elbeszéléseihez alapvetően a kínai történelemből merít témát, művei többnyire szatirikus hangvételűek. Mintegy kéttucatnyi regényéből és elbeszéléskötetéből többet a világ számos nyelvére lefordítottak. A szerző a két legjelentősebb kínai irodalmi díjat is megkapta. „Nagyon hálás vagyok a díjért. Úgy érzem, hogy ez az elismerés nemcsak nekem, hanem az egész kínai irodalomnak is szól" - jelentette ki az ünnepségen Jen Lien-ko. Elmondta: nagy tisztelője Kafkának.

Az elismerést a prágai székhelyű Franz Kafka Társaság adományozza 2001 óta minden évben olyan íróknak, akiknek munkái minden olvasóhoz szólnak „származására, állampolgárságára, illetve kultúrájára való tekintet nélkül". A társaság olyan írót tüntet ki, aki műveivel hozzájárult a demokrácia, az egymás iránti tisztelet és a humanizmus elveinek, értékeinek terjesztéséhez. A díj odaítélésének egyik feltétele, hogy a kiválasztott író művei tükrözzék a közép-európai szellemi értékeket, eszmeiséget, de nem kell, hogy a díjazott a régióból származzon.

A Franz Kafka-díjjal tízezer eurós pénzjutalom is jár. A Kafka-díjat, amely Kafka prágai szobrát ábrázoló bronzplakettel jár, korábban olyan irodalmi nagyságok kapták meg, mint Philip Roth amerikai regényíró, illetve a Nobel-díjas Elfriede Jelinek és Harold Pinter. 2003-ban a díjat Nádas Péternek ítélték oda.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X