Gyergyószentmiklóson vendégszerepel a Búzakalász


-A A+

Móricz Zsigmond Búzakalász című színművét október 20-án, szombaton 19 órától a Csíki Játékszín vendégelőadásában láthatja a gyergyószentmiklósi közönség. Az előadásra a Figura Stúdió Színház nagytermében kerül sor. Jegyeket elővételben a színház jegypénztárában lehet váltani, felnőtteknek 15 lejbe, míg diákoknak és nyugdíjasoknak 9 lejbe kerül a belépő.

buzakalasz2

A kevésbé közismert darab egy vidéki kisváros polgármesterének életébe nyújt bepillantást. Magánember és politikus egyetlen, igen zsúfolt napját tárja elénk az író. Az egész város megbolydul, hiszen nemcsak az angol kölcsön fölött kell döntésnek születnie, hanem az épülő új híd körül is furcsa bonyodalmak támadnak.

Szereposztás:

Móricz Zsigmond: BÚZAKALÁSZ – színmű két részben

Dr. Árva Kiss Endre: KOSZTÁNDI ZSOLT, Márta, felesége: KISS BORA, Papa: LŐRINCZ ANDRÁS ERNŐ, Mama: MÁRDIROSZ ÁGNES, Marika, Endre húga: RITZIU ILKA-KRISZTINA, Bartay: VASS CSABA, Szobalány: FEKETE BERNADETTA, Tiba Pista: BENDE SÁNDOR, Báró: KERESZTES SZABOLCS, Báróné: KISKAMONI-SZALAY LILLA, Főjegyző: FÜLÖP ZOLTÁN, Hurkásné: MÁRTON NOÉMI ESZTER, Vasutas: GIACOMELLO ROBERTO, Közjegyző: BILIBÓK ATTILA, Badacsi: PAP TIBOR.
Zenészek: BERZE ALBERT, CSÁSZÁR BÁLINT, KOZMA SZILÁRD, MÁRTON LEVENTE, TÓDOR IMRE BOTOND.
Dramaturg: BUDAHÁZI ATTILA,
Díszlet-jelmeztervező: KELEMEN KATA,
Rendező: PARÁSZKA MIKLÓS.

buzakalasz3








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X