Színes és megfizethető előadáskínálat a kolozsvári Stúdióban


-A A+

November elején kedvezményes jegycsomaggal várja a stúdiótermi előadásokra a közönséget a Kolozsvári Állami Magyar Színház. A négy estére szóló kedvezmény a Romok igaz menedék (november 6., csütörtök, 20 óra), a Caravaggio Terminal (november 8., szombat, 20 óra), az Aki elzárja az éjszakát (november 9., vasárnap, 20 óra), valamint a Csipke (november 10., hétfő, 20 óra) című előadásokra érvényes.

A Samuel Beckett szellemében létrejött Romok igaz menedék táncszínházi előadás (rendező: Tompa Gábor, koreográfus: Yolande Snaith) kollektív alkotás, melyben három fiatal színész (Albert Csilla, Györgyjakab Enikő és Sinkó Ferenc) az eltűnt idő, a közös történetek nyomába szegődik, és magát az emberi mivoltot kíséreli meg újraépíteni.

A Caravaggio Terminal a szélsőségesen tehetséges festő életét dolgozza fel, projektszínházi formában. Az előadás szövegének szerzője Visky András, rendezője Robert Woodruff.

A Nona Ciobanu által rendezett Aki elzárja az éjszakát kétszereplős előadás a második világháború traumáit dolgozza fel egy férfi és egy nő, egykori fogvatartó és fogvatartottjának különös kapcsolatán keresztül. Szereplők: Györgyjakab Enikő és Viola Gábor.

A Pécsi Országos Színháztalálkozó Közönségdíját elnyert Csipke című előadás legutóbb a csíkszeredai Interetnikai Színházi Fesztiválon szerepelt sikerrel. Az előadásról Varga Anikó írja a Helikon hasábjain: „a főszereplő árva kislány (Györgyjakab Enikő érzékeny alakításában) minden vele történt szörnyűség dacára is, gazdag fantáziájában szivárványosra és viccesre színezi az élet legszomorúbb mozzanatait. Mezei Kinga színpadán valóság-mesét látunk, és a mese (az elmesélés és felidézés aktusaival együtt) itt úgy válik a – nem csak a halál, de az élettörténetre vonatkozó – feldolgozás és megértés módjává, hogy a nyelv varázslataival mintegy körbeburkolja a fájdalmakat.”

A kedvezményes jegycsomag ára 40 lej, diákok, egyetemisták és nyugdíjasok számára 20 lej. A kedvezmény a színház jegypénztárában igényelhető, naponta 10.00-13.00 és 16.30-18.30 között.

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X