Felolvasószínház a kolozsvári színházban: Tisztújítás
Nagy Ignác Tisztújítás című darabjának bemutatásával folytatja felolvasószínházi sorozatát a Kolozsvári Állami Magyar Színház. A Kövesdy István rendezésében létrehozott előadást kedden, november 4-én este 7 órától láthatja a közönség a Stúdióteremben.
Az előadásban Panek Kati, Keresztes Sándor, Csutak Réka, Kicsid Gizella, Molnár Levente, Dimény Áron, Váta Loránd, Laczkó Vass Róbert, Balla Szabolcs, Bodolai Balázs, Orbán Attila, Szűcs Ervin, Farkas Loránd, Sigmond Rita, Vatány Zsolt, Fogarasi Alpár, Marosán Csaba és Buzási András látható.
Nagy Ignác négy felvonásos, 1843-ban írt vígjátékában „az a győztes, aki tisztességes”. A mai ember számára ez a 19. századi hitrendszer kevésbé valóságszerű. Úgy tűnik, százötven év alatt a Tisztújítás világa hitelét vesztette. A választási kampányok, a képviselők harcának aktualitása azonban kétségtelen. Akárhol vagyunk, valaki mindig meg akar győzni saját igazságáról – szavazatunkat kérve. A bohózati formán túl a Tisztújítás arra keresi a választ, hogy milyen szerepet játszik az életünkben a politika és a hatalomvágy.
Az előadásra 5 lejes egységes árú jegyek vásárolhatók a színház jegypénztárában, naponta 10-13 és 16.30-18.30 óra között (tel.: 0264-593468), valamint a www.biletmaster.ro oldalon.
- 39163 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 39165 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 39165 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 39167 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 39168 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 39168 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni