A színházbajárás reneszánszát éli Nagyvárad


-A A+

Az elmúlt évadhoz képest 40 százalékkal növekedett a színházi bérletet vásárlók száma Nagyváradon, ráadásul a diákbérletesek száma megduplázódott – közölték a Szigligeti Színház vezetői sajtótájékoztatójukon, amelyen az évad első bérletes előadásáról, A sevillai borbélyról is szó esett.

Beaumarchais A sevillai borbély című vígjátékának bemutatójával kezdődik pénteken este 7-kor a 2012-2013-as évad bérletes előadásainak sorozata a nagyváradi Szigligeti Színházban. Erről az előadásról és a közelgő Interetnikai Színházi Fesztiválról is tájékoztattak a színház vezetői.sajtajsevillai

Czvikker Katalin menedzser-igazgató elsőként a bérletesek számának alakulását vázolta fel: eddig körübelül 2700 bérletet értékesítettek, amely az elmúlt évadhoz képest 40 százalékos növekedést jelent. A diákbérletesek száma ugyanakkor megduplázódott és elérte az 1200-at, amely az elmúlt évadban útjára indított Iskola a színházban, színház az iskolában elnevezésű programnak és az évad eleji népszerűsítési akcióknak is köszönhető. Az egyetemisták számára kialakított Partium-bérlet teltházas lesz a Partiumi Keresztény Egyetemmel kötött megállapodásnak köszönhetően.probafotok-sevillai-014

Szabó K. István, a Szigligeti Társulat művészeti igazgatója a pénteki bemutatóra vonatkozó információkra tért ki: Beaumarchais A sevillai borbély című vígjátékát Zakariás Zalán, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művészeti vezetője rendezi, a jelmezeket Kiss Zsuzsanna tervezte, az előadás zenéjét és díszletét Csiki Csaba jegyzi. A főbb szerepekben Kardos M. Róbertet, Dobos Imrét, Tóth Tündét és Dimény Leventét láthatja a közönség.probafotok-sevillai-003

Beaumarchais vígjátékára – Szabó K. István elmondása szerint – részben azért esett a választás, mert a rendező néhány éve Sepsiszentgyörgyön már színre vitte a szerző egy darabját, a Figaro házasságát, és a mostani produkció révén folytatódhat ez a kalandozás Beaumarchais világában.

Czvikker Katalin és Szabó K. István szót ejtett a közelgő Interetnikai Színházi Fesztiválról is. Mint elhangzott, 17 társulat érkezik a fesztiválra, amely november 11-én veszi kezdetét: nyolc napon keresztül napi két-három előadás, kiegészítő programok, beszélgetések, kontcertek is szerepelnek a programban. Szabó K. reményei szerint sikerül igazi fesztiváhangulatot teremtetni Nagyváradon.

Nagy vígjátéki hagyománya van a gazdáját segítő okos szolga vagy egyéb közember figurájának - ide sorolódik az előítéleteket kijátszó, talpraesett borbély, Figaro is, aki Almaviva gróf és a szép polgárleány, Rozina szerelmét segíti diadalra. A maga korában Beaumarchais A sevillai borbélyt csak hosszas viták és harcok után, 1775-ben tudta bemutatni. A korabeli közönség ízlését ugyanis sértette a plebejus főhős szabadszájúsága, cselszövései, egész egyénisége és bántónak találták a klasszicista színjátszás szigorú szabályainak felrúgását is. Ennek ellenére a formabontó, szellemes komédia győzött, és nagy sikert aratott. Zakariás Zalán rendezőt évek óta foglalkoztatja Beaumarchais; szerinte a szerző gazdag élettapasztalata megmutatkozik műveiben is, nem véletlen, hogy már első darabjában – jóval Molière előtt – komoly jellemábrázolással és történetbonyolítással találkozhatunk. A szerkesztését tekintve is elsőrendű mű több mint komédia: ellentmondások, túlzások, a mértéktelenség jelenléte egyféle önkritikus, szatirikus színrevitel fele nyitnak utat.

Beaumarchais

A sevillai borbély/vígjáték

 Szereplők:

Almaviva gróf              Kardos M. Róbert

Bartolo                      Dobos Imre

Rozina                       Tóth Tünde

Figaro                        Dimény Levente

Don Bazilio                Csatlós Lóránt

Fürge                        Varga Balázs

Fickó                         Kocsis Gyula

Jegyző                      ifj.Kovács Levente

Poroszló                   Szotyori József

Inasok                      Kiss Csaba, Pál Hunor, Hunyadi István, Csepei Róbert, Faragó Zénó

 Rendező: Zakariás Zalán

Jelmez: Kiss Zsuzsanna

Díszlet, zene: Csiki Csaba

Ügyelő: Joó Emilia                                                                             

Súgó: Körner Anna

Hangosító: Zsurka József

Világosítók: Nosz Botond, Nagy Imre

 Bemutató: 2012. október 19., péntek 19 óra, Szigligeti Színházprobafotok-sevillai-005








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X