Nagyváradon vendégszerepel a Háromszék Táncegyüttes


-A A+

A sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes A banda című előadását láthatja a nagyváradi közönség november 13-án, csütörtökön 19 órától a  Szigligeti Színházban.

A Nagyvárad Táncegyüttessel jó kapcsolatot ápoló Háromszék Táncegyüttes többször is fellépett már Váradon.  A banda című előadás több alkotó közös munkája nyomán, a Bethlen Gábor Alap, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával jött létre.

A Háromszék Táncegyüttes korábbi,  Száz évig című előadásának sikere, a magyarpalatkai banda és a mezőségi esküvők, lakodalmak emléke, a Heveder zenekar mai tudása, érett előadásmódja és az együttes erősödő tánckara új előadás létrehozására inspirálta a szerzőt, az előadás rendezőjét, koreográfusát, Könczei Árpádot: „Az 1970-es évek végétől a 90-es évek elejéig több alkalommal éltem át személyesen is mezőségi,- palatkai, vajdakamarási, mezőkeszüi, visai- esküvőket, lakodalmakat. Nemcsak a magyarpalatkai banda játéka, zenéjük ereje, lendülete volt az elragadó, hanem a násznép mulató energiája is. Azok az emberek szerettek mulatni, fáradhatatlanul sokat és jól táncoltak. A 21. századdal a hagyományos falusi lakodalmak is lassan eltűnnek, átalakulnak. A történet egyszerű: lakodalomra készülő zenészek, érkeznek a vőfélyek, de a banda még nem készült el. Sietni kell, mert következik a menyasszonykísérő, a menyasszony-búcsúztató, de akad, aki megzavarja a szép ceremóniát.”

Az előadásra jegyek válthatók a Szigligeti Színház jegypénztárában 15  lejért, diákok, nyugdíjasok, illetve a színház bérletesei (a bérletkártya felmutatásával) kedvezményesen, 10 lejért válthatnak belépőt. Bővebb információt a 0772/215-371-es telefonszámon kaphatnak az érdeklődők.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X