Közeleg a Magyar Tudomány Napja Erdélyben 13. fóruma


-A A+

Idén is megszervezik A Magyar Tudomány Napja Erdélyben című konferenciát Kolozsváron. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület 2002-ben határozta el, hogy csatlakozik a magyar tudomány novemberi ünnepéhez, és megszervezte első konferenciáját A Magyar Tudomány Napja Erdélyben (MTNE) címmel. Az évente megtartott rendezvény időpontját – az EME 1859-es alapító közgyűlésére emlékezve – a november 23-ához közeli hétvégére tűzték ki.

„Hagyományunkká vált azóta, hogy a pénteki nyitónapon plenáris előadások hangozzanak el a tudomány időszerű kérdéseiről, szombaton pedig a hét szakosztály és fiókegyesületeink tartják meg a saját tudományterületükhöz szabott konferenciájukat, illetve az egyes régiókban és tudományágakban felmerülő sajátos kérdéskörökben maguk határozzák meg annak a tematikáját is. Az évek során ezek a rendezvények is kiszélesedtek, s egyes konferenciákat november különböző időpontjaiban tartjuk meg” – írja Sipos Gábor, az EME elnöke és Bitay Enikő, az egyesület főtitkára a maszol.ro-hoz eljuttatott levelében.

Az EME hét szakosztálya és négy fiókegyesülete 14 rendezvényével, összesen 211 előadással járul hozzá az egyesület központi rendezvényéhez, s ezáltal kapcsolódik a Magyar Tudományos Akadémia tudományünnepi rendezvénysorozatához.

„A Magyar Tudomány Napja Erdélyben rendezvénysorozat egyik fő célkitűzése, hogy az erdélyi magyar tudományosság fóruma legyen, tükrözve a hazai eredmények s gondok mellett az összmagyar és nemzetközi tudományművelés irányait, s lehetőség szerint a kiemelkedőbb megvalósításait is. Ugyanakkor a kapcsolatteremtésekre s kutatási közreműködések kialakítására, megtartására is hatékony fórumként szolgál” – vallják a szervezők.

2014-ben A Magyar Tudomány Napja Erdélyben című konferencia nyitóünnepségét és plenáris előadásait november 21-én tartják Kolozsvárott a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében.

Az utóbbi években a fórum témájának megválasztásában is az MTA ajánlását követték az erdélyiek, így az idei, 13. rendezvény témája Messze látó tudomány: felelős válaszok a jövőnek.

A MTNE rendezvény részletes programját itt találják.

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X