A kortárs mozgásszínház egyik megkerülhetetlen képviselője, Nagy József koreográfus-rendező-előadóművész van jelen ezekben a napokban a Kolozsváron zajló Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztiválon. A vajdasági származású, évtizedek óta Franciaországban (is) élő művész két előadását is megtekinthette a fesztivál közönsége: a szintén vajdasági Bicskei Istvánnal közösen bemutatott Wilhelm-dalokat, Tolnai Ottó versei alapján, valamint az általa vezetett Orléans-i Koreográfiai Központ produkcióját, a Paysage Inconnu-t („Ismeretlen táj”). Ezen kívül kiállítás is nyílt a rendkívül sokoldalú művész fotogramjaiból, a tárlat a fesztivál egész ideje alatt látható 9:30-19 óra között a IAGA – International Art Gallery Angels galériában.

A Kolozsvári Magyar Színház Stúdiójában előadott Wilhelm-dalokban Nagy József szülővárosának, Magyarkanizsának bölcs bolondját idézte meg Bicskei István szóbeli előadásától kísérve. Tolnai Ottó verseit több (valós) karakter megelevenítésével mondja el Bicskei, szavait a Nagy József mozgássorai és tárgy-animációi néha aláhúzzák, néha kiegészítik, néha torz tükröt tartanak elébük. Ez az első Nagy József-előadás, amelyben ilyen sok szöveg van, hívta fel a figyelmet Visky András a közönségtalálkozón, mire a művész úgy fogalmazott: annyi „ugrabugra” után valósággal vágyott rá, hogy szavakkal is megszólaljon a színpadról. És mivel Tolnai Ottóhoz régi és mély barátság fűzi, szükségszerű volt, hogy az ő életművéből merítsen ihletet abban a folyamatban, amit ő az irodalmi élményei „színpad felé terelésének” nevezett.

Nagy József egyébként valóságos történetekből és valóságos személyekből építi fel produkcióit, ez mindkét előadást követő közönségtalálkozón elhangzott. „Világának kulcsa: minden mögött, amit a színpadon látunk, van valami konkrétum. Nagy József nem a képzelet teremtő agresszivitásából dolgozik, hanem odahajol a valós történetekhez” – fogalmazta meg Visky András. Így válnak kisemberek, kis pletykák, kis jelenetek egy színpadra kívánkozó, mitológiai világ részévé.

Íme a vajdasági alkotóhármas – Nagy József, Tolnai Ottó és Bicskei István – mesterei: egy vajdasági borbély, akitől a koreográfus máig használt mozdulatokat tanult; egy fényimádó férfi, aki mániákusan kivilágította a házát minden este a pincétől a padlásig; a magyarkanizsai tűzoltók, akik azon agyaltak hosszasan, hogy van-e a biliárdasztal zöld posztójában klorofil; Dobó Tihamér (Cigonya), a magyarkanizsai festő, aki fejbelőtte magát, de túlélte, és aki egész életében a tökéletes horizontot próbálta megfesteni, de soha nem sikerült neki.

A művész -  aki kerüli a "rendező" vagy a "koreográfus" titulust, legszívesebben "responsable"-nak, vagyis a produkcióért "felelős"-nek érzi magát - a teremtő tiszteletével nyúl különböző anyagokhoz a színpadon. Az agyag, a por, a szurok, a füst nála éppen olyan lényeges társak az alkotásban, mint a mozgatóelvként megszólaló zene, vagy akár mint színpadi alteregója: Ivan Fatjo-val hol ikrekként, hol a görög mitológia androgünjeként, hol ellenfelekként táncolják ki magukból az önmagát kereső, a világ megfejthetetlenségén vívódó ember nyugtalan életét és beteljesületlen halálát. „Felkavaró az a kifejezőerő, ahogy saját testüket gyurmaként alakítják, egy, a zene irányítása alatt zajló rituáléban keresik egymást és önmagukat” – fogalmazott  Marina Constantinescu színikritikus.

Nagy József tipikusan az az alkotó, aki egész életstílusában hű művészetéhez, mintha minden, amit mond, tesz vagy gondol, egy összefüggő, koherens mű részét képezné. Szülőhazájában, a Vajdaságban szőlőst vett, amelyet azzal a végtelen tisztelettel dolgoz meg, ahogy a madarakat figyeli vagy megsimogat egy állatot. Számára a szőlőkapálás is dialógus, alkímia, amely által részt vesz a szent körforgásban. Vegyszereket nem használ, hisz a természet „minél kevesebbet nyúlsz hozzá, annál hálásabb”, mondja.

Oázist akartam. Leginkább egy erdőt, hogy védelmet nyújtsak az állatoknak. Végül szőlőst vettem. Nagyon sokat köszönhetek annak, hogy nem szakadtam el a természettől. A világot mindenekelőtt a fülemmel fogom fel: hallok. Urbánus környezetben ez már nagyon nehéz, hisz mindent elnyom a zaj. A természet szimfóniáiban viszont mindig tökéletes a kompozíció. (Nagy József a kolozsvári beszélgetésen).