Gróf Bánffy Miklós hagyatéka Csíkban


-A A+

Nyolcadik állomásához érkezett a gróf Bánffy Miklós életpályáját bemutató vándorkiállítás, amelyet ezúttal a Csíki Székely Múzeum Kossuth utcai galériájában nyitottak meg. A kiállítás bemutatja Bánffy könyvillusztrátori munkásságát, láthatóak a karikatúrái, de a látogató a bonchidai Bánffy-kastély múltjába és jelenébe is betekintést nyerhet. Az ember tragédiája 1935-ös színrevitelének rendezői változata, a gróf díszkardja és a sepsiszentgyörgyi múzeum üvegablakának a terve, valamint a Varázsfuvolából az Éj királynője jelmezének egy rekonstrukciója is szerepel a kiállításon.

A mecénástól a díszlettervezőig szinte minden

„Ha gróf Bánffy Miklós a szó szoros értelmében tudós lett volna, talán az utolsó magyar polihisztorként emlegethetnénk, Brassai Sámuel után", foglalta össze megnyitóbeszédében Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója. Hozzátette, érdemes elgondolkodni azon, hogy manapság van-e tudomásunk hasonlóan sokoldalú személyiségről, aki az élet számos területén professzionálisan tud tevékenykedni. „Az ő korában sem voltak sokan, de Bánffy Miklós egyike volt ezen személyeknek", folytatta gondolatmenetét az intézményvezető.2012-10-18 Csikszereda Banffy kiallitas HSZI 03

Antal Attila alpolgármester elmondta: örül annak, hogy ez a - mai szóhasználattal élve – „fogyasztható" kiállítás Csíkszeredában is megtekinthető, hiszen a legtöbb embernek Bánffy Miklós kapcsán jó esetben is csak a bonchidai Bánffy kastély jut eszébe.

„Akik azon dolgoztak, hogy a köztudatból eltüntessék Bánfy Miklós nevét, azok nagyon jó munkát végeztek", mondta megnyitóbeszédében Szebeni Zsuzsa színháztörténész, az Országos Magyar Szinháztörténeti Intézet munkatársa, a kiállítás kurátora. Hozzátette, volt olyan diákja, aki arról beszélt neki, hogy bár elvégezte a magyar szakot, nem hallott még Bánffy Miklósról. Az erdélyiek valamivel szerencsésebbek, ugyanis ha máshonnan nem, de a Helikon kapcsán, amelynek Bánffy a főmecénása volt, biztosan hallottak a nevéről.

Gazdag, de szétszórt Bánffy-hagyaték

Nem volt könnyű tető alá hozni a kiállítást, mesélte a színháztörténész. Többször is visszautasították a tervét, de nem azért, mert senki nem gondolta fontosnak Bánffy munkásságát, hanem mert nagyon sokrétű szakértői testületre volt szükség a tárlat összeállításához. Bánffy Miklós munkássága ugyanis nagyon szerteágazó volt, ráadásul a politikai írásait, színműveit, jelmezterveit, karikatúráit mind-mind más intézmények őrzik, gyakran más országban.2012-10-18 Csikszereda Banffy kiallitas HSZI 01

Szebeni a maszol.ro-nak a kiállítás kapcsán elmondta, hogy a Bánffy hagyaték összegyűjtésének legeredményesebb epizódjának a ma már a Székely Nemzeti Múzeum ablakában látható Csaba királyfi-vitráliumot érzi. Ez másfél évvel ezelőtt csak egy kis, papírlapra rajzolt terv volt, ma már egy tízméteres festett üvegablak, amelyet Makkai András képzőművész valósított meg.

Bánffy Miklós, a Helikon grafikusa

„A kutatásnak vannak olyan oldalai, amelyekre nem számít az ember. Például tudtuk azt, hogy a Helikonnak szervezője, mecénása volt, de hogy több, mint száz grafikát készített a folyóirat számára, csak akkor derült ki, amikor összesítettük a kiállítás anyagát" - részletezte a színháztörténész.

A Bánffy Miklós-emléktárlat Csíkszeredában november 9-éig látogatható.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X