A fény ünnepén: Hanuka a magyar közmédiában
Hanuka a hit megújításának ünnepe. A zsidóság nyolc örömnapján a makkabeusoknak a szíriai görögök felett aratott győzelmét eleveníti fel a közösség. Az ünnepről a magyarországi közmédia december 16-án emlékezik meg.
A nyolcnapos ünnepen a zsidóság egy két és félezer évvel ezelőtti győztes csatára tekint vissza. A hanuka szó felavatást jelent; arra az eseményre emlékezik, amikor polgári időszámítás előtt 164-ben a jeruzsálemi szentély oltárát a zsidó közösség főpapjai, papsága és közössége újjá avatják.
A közmédia december 16-án idézi a jeles napokat; az adásban az ünnep történetét, hagyományait Ilan Mor, Izrael Állam nagykövete, Róna Tamás rabbi, Pető Gyula mesterszakács, valamint a Klezmerész zenekar közreműködésével eleveníti fel.
„Hanuka a fény, a család és a közösség ünnepe – beszél az ünnepkörről Róna Tamás, az alföldi régió vezető rabbija. – Befejezése a tél legsötétebb napjára esik, és a fények emlékeztetnek minket, hogy megjön a tavasz, és mindannyian megújulunk.”
Az ünnepi étkekről Pető Gyula Venesz-díjas mesterszakács gondoskodik. Az asztalra hanukai fánk, csicseriborsóból, olívaolajjal és fűszerekkel elkészített humusz, valamint háromféle humusszal ízesített zöldséges tészta kerül.
Adás: 2014.december 16., kedd, az M1-en, erdélyi idő szerint 14.55-től.
Szerkesztő: Kocsi Zsolt.
- 34928 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34930 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34931 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34932 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34933 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34933 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni