Kolozsvár: főhajtások, koszorúzások a magyar nemzeti ünnepen


-A A+

Az 1956-os forradalomra október 23-án, kedden rendezvények sorozatával emlékeznek a kolozsváriak.

otvenhatos

Az ünnepségsorozat délután 2-kor kezdődik, a sétatéri 56-os emlékműnél, ahol a Kolozsvár Társaság szervez koszorúzást és megemlékezést.

Délután 6-tól a belvárosi unitárius templomban felekezetközi ünnepi istentiszteletet tartanak.
Az ünnepi istentisztelet rövid áhítattal kezdődik, majd Márkos Albert és Béres Melinda művészek rövid előadása következik. Ezután a történelmi egyházak képviselői, valamint Magyarország kolozsvári főkonzulja, Magdó János köszönti az egybegyűlteket.
A János Zsigmond Unitárius Kollégium (vezényel Majó Julianna karnagy) fellépését a történelmi egyházak képviselőinek áldáskérése követi. Az Istentiszteletet a Nemzeti Ima eléneklése zárja, majd megkoszorúzzák az '56-os hősök és mártírok emlékére, a templom bejáratánál levő márványtáblát.

Fél 7-től a Mátyás-ház előtti téren a kolozsvári magyar középiskolás diákok verses-zenés összeállítással tisztelegnek a "pesti srácok" emléke előtt, majd az egybegyűltek fáklyákkal vonulnak fel a Házsongárdba, ahol megkoszorúzzák a magyar írók sírjait.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X