Megszűnik jelenlegi formájában a Krétakör


-A A+

A Krétakör színházként indult, civil szervezetté alakult, majd most alapítvány lesz belőle, derül ki a friss sajtóközleményükből. Ezzel elkezdődik egy harmadik korszak a Krétakör életében.

Az alapítványi formát nem azért választották, hogy előnyösebb helyzethez jussanak bizonyos téren, nekik ez egyáltalán nem kényszerpálya, ebben a formában viszont idéntől a Krétakör Alapítvány a nemzetközi társadalomfejlesztésre fog koncentrálni, miközben továbbra is támogatni fogják Schilling Árpád művészeti projektjeit – írja az IndexA nemzetközi társadalomfejlesztés előtt először is azt értik, hogy hasonló szervezetekkel próbálják meg felvenni a kapcsolatot, ugyanis hozzájuk hasonló itthon nem működik, pont azért, mert egyszerre voltak aktivisták és színházasok is.

2015. január 31-ével megszűnik a Krétakör Bázis, ami a szervezet irodája mellett közösségi térként is működik. A Gönczy Pál utca 2. alatt alakult meg a Humán PLATFORM , amely otthona volt a +1 stúdiójának, illetve itt lehetett megtalálni a Szabadiskolát, ahol átmenetileg dolgozott a Kék Pont, a Káva Kulturális Műhely, az Accord Quartett,  A Város Mindenkié, a Kontrabajusz kórus, és még sokan mások. A Krétakör pénteken és szombaton vásárt tart a régi iroda bútoraiból. Egy kisebb irodába fognak költözni, ahol csak ők lesznek és nem fog közösségi térként működni.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X