Papagáj a lakásban, avagy így telt a 24 órás felolvasó maraton


-A A+

Kilencvenen olvastak helyi szerzők művéből, hatvanan évfordulós szerzőtől és huszonkilencen román szerző magyarra fordított alkotásaiból a negyedik alkalommal megszervezett egész napos felolvasási maratonon Marosvásárhelyen.

A Magyar Kultúra Napján szervezett huszonnégyórás felolvasást sikernek könyvelték el a szervezők is, a résztvevők is. „Ez a kezdeményezés méltó a magyar kultúrához, nagyon ötletesnek és szépnek tartom. Várom, hogy jövőre is résztvehessek” – mondta a maszol.ro-nak Edit, marosvásárhelyi tanárnő. Hozzá hasonlóan mások is így vélekedtek, ahogy Vass Levente kezdeményező, a Studium Alapítvány alelnöke is megfogalmazta. Még többen olvastak fel, mint tavaly, és mindenki jól érezte magát, aki eljött, belehallgatott a beszélgetésekbe, keresgélt a könyvek között. A helyszínt biztosító Zanza kávézóban a felolvasáson kapott könyvjelzőért cserébe egy lejért szolgálják fel a kávét és a teát, ingyen biztosították a vizet. A felolvasók között 116 nő volt, 63 férfi.

Vass Levente urológus főorvos a délelőtti órákban ellátta a feliratkozott betegeket, hogy később elmehessen a felolvasásra. „Nem gondoltam, hogy ilyen sokan lesznek éppen ezen a napon. Egy órakor végeztem, csak utána tudtam idejönni. Nagyon tetszik, ami itt van és másoktól is azt hallottam, hogy jól sikerült, hangulatos volt, megérte a fáradtságot” – magyarázta a főszervező, aki már nem tartja magát „főszervezőnek”, hiszen, mint mondta, olyan csapat alakult ki, amelyre rá lehet bízni mindent, gördülékeny a munka, mindenki végzi a feladatát. A Magyar Kultúra Napja neki plusz ünnepet is jelent: „Ma van a feleségem születésnapja is” – tette hozzá mosolyogva.

A szervezők által elkészített kimutatás szerint az idei maraton 24 órájában 179-en olvastak fel, zömében helyi szerzőktől, például Markó Bélától, Kovács András Ferenctől, Bartis Attilától, Székely Jánostól, Sebestyén Mihálytól, Vida Gábortól, Láng Zsolttól, Nemes Lászlótól, Tóth Istvántól, Sütő Andrástól. A felolvasók között volt nyugdíjas, kisiskolás, középiskolás, egyetemista, újságíró, orvos, tanár, zenész, író, költő, színész, rendező, mérnök, gépkocsivezető, képzőművész, pszichológus, könyvelő, könyvtáros, bolti eladó, varrónő, idegenvezető, jogász.

A kerekasztalbeszélgetések meghívottjainak fura vagy vicces kérdéseket is feltettek: ha berepül egy papagáj a lakásba, mit tesz? Mi a kultúra meghatározása a komputeres világban? Milyen szöveggel lehetne kicserélni a Himnuszt? Miért kell a Holdra menni? Ezen kívül szó esett irodalomról, színházról, költészetről, írásról, versről és prózáról, könyvekről, olvasmányokról, a mai kultúrafogyasztó igényeiről és elvárásairól.

A rendezvény utolsó órájában még mindig volt élet a helyszínen, a szervezők, az olvasók, a beszélgetők, bár a fáradtág kezdett már kiütközni az arcokon, jól érezték magukat, eredményesnek tartották az egész napos maratont. Az egyik asztalnál Kovács András Ferenc és Nagy Attila költő beszélgetett, a másiknál B. Fülöp Erzsébetet kérdezgette valaki. Az utolsó vendége a kerekasztalnak Novák Csaba Zoltán történész volt, aki a színházból érkezett, miután Szávai Géza darabjának ősbemutatója apropóján a szerzővel beszélgetett.

Végül, 24 órakor a Studium-Prospero Alapítvány alelnöke, Vass Levente zárta a maratoni felolvasást, Mihai Eminescu Ugyanazon kis utcára, majd Szabó Lőrinc Semmiért egészen című versével. 

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X