Mons 2015 egyik európai kulturális fővárosa


-A A+

Fülöp belga király és hitvese, Matild jelenlétében kezdődött meg szombat este Monsban az az egy éven át tartó rendezvénysorozat, amely ahhoz kapcsolódik, hogy a franciaajkú, vallóniai város - a csehországi Plzennel együtt - idén Európa Kulturális Fővárosainak egyike.

Éjszaka nagyszabású tűzijáték zárta a nyitó napi eseményeket, és a csípős hideg ellenére mintegy százezren tekintették meg a nagy sikert aratott látványosságot - nyilatkozott lelkesen Elio Di Rupo, Mons polgármestere, aki korábban Belgium szocialista párti miniszterelnöke volt.

Míg a kétnyelvű Belgiumban a holland nyelvű flamand médiában alig kapott figyelmet az esemény, addig a franciaajkú közösség tömegtájékoztatása nagy teret szentelt Mons kulturális fővárosi szerepének. A szombati nyitó eseménysorozat abban az értelemben „összfrancia" üggyé vált, hogy - tekintettel a fokozott terrorfenyegetettségre, vagy legalábbis annak érzetére - a Monstól mindössze 75 kilométerre fekvő franciaországi Lille-ből is érkeztek „kölcsön adott" rendőrök, hogy segítsenek a helyi erőknek az illusztris vendégek biztonságának garantálásában.

 „Mindent ellenőrzés alatt tartunk" - jelentette ki elégedetten még délután Jan Jambon belga belügyminiszter, és valóban, nem is történt semmilyen zavaró incidens.

Lille, amely bő egy évtizede, 2004-ben volt Európa Kulturális Fővárosa, jól emlékszik arra, mennyire felpezsdült akkor az élet a városban. Ebben bízik most Mons is, amely szeretne kitörni a gazdasági válság okozta letargiából. Mons eddig jobbára csak arról volt ismert, hogy egy ottani, hatalmas kiterjedésű támaszponton található a NATO európai erőinek főparancsnoksága. 

Szombaton mintegy húsz utcai előadás, számos fényjáték és a nemrégiben felújított Főtéren tartott táncest biztosította a vidám karneváli hangulatot. Idén decemberig mintegy háromszáz kulturális eseményt terveznek a városban. Ezek egyike a királyi pár jelenlétében most megnyitott, május 17-ig látható Vincent van Gogh-kiállítás, amely 70 műalkotáson keresztül mutatja be a festő Monsban és a várost övező Le Borinage bányavidéken eltöltött két esztendejét. Öt múzeumot, egy kongresszusi központot és két előadótermet is megnyitnak az év folyamán.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X