Sor került az első nemzetközi gasztronómiai biennáléra Lyonban


-A A+

Egy 1,7 kilométer hosszúságú alagútban felállított óriásbüfével – amelyen a világ legnagyobb sajttála és pezsgőválogatása is helyet kapott – kezdetét vette a hétvégén a I. Nemzetközi Ízbiennálé (BIG) a franciaországi Lyonban.

A nagyközönség számára nyitott ötnapos rendezvényt a „gasztrodiplomácia" nevében Laurent Fabius francia külügyminiszter nyitotta meg. A biennálét a minden páratlan évben, „a gasztronómia Davosának" tartott SIRHA (Salon international de la restauration, de l'hotellerie et de l'alimentation) szakkiállítás keretében rendezik meg.

A szombat esti megnyitón mintegy 10 ezer ember vett részt a gasztronómiai körúton Európa leghosszabb, 1,7 kilométer hosszú gyalogos alagútjában. A közönség ingyen kóstolhatott többek között abból a 2 ezer liternyi levesből, amelyet a szakácslegendaként számon tartott Paul Bocuse, Lyon szülötte készített.

Az alagútban megnyílt alkalmi éttermekben fiatal tehetségek állították össze a menüket, mintegy 100 méteren keresztül halféleségeket lehetett kóstolni, a világ legnagyobb sajttálán pedig 800 fajta specialitás szerepelt. A biennálé keretében készül majd el a világ legnagyobb gyümölcssalátája 5500 kilogramm gyümölcsből. A korábbi rekordot egy 5079 kilogrammos tál tartja. A legnagyobb mojito 2100 literes rekordját és a legnagyobb, 600 fős pezsgőkóstolót is várhatóan megdöntik majd a rendezvényen.

A SIRHA Lyon szakkiállításon rendezik meg szerdán a világ legszínvonalasabb szakácsversenye, a Bocuse d'Or döntőjét is, amelyen a selejtezők után öt kontinens 24 séfje méri össze a tudását. A Bocuse d'Or VIP-zónájában pedig bemutatkoznak Magyarország legjobb éttermei és borai. Az expóra 200 ezer látogatót várnak.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X