A Uriah Heep is fellép az idei Szent György Napokon


-A A+

Nemzetközi rock együttes-, neves magyarországi előadóművész és népszerű hazai popbanda is fellép az idei Szent György Napokon. A városünnep idei húzóneve kétség kívül a Uriah Heep.

Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: alakul a városnapok koncertkínálata, eddig három együttest szerződtek le, köztük a Uriah Heepet, amely május 2-án, szombaton 22 órától lép majd színpadra. A polgármester szerint a nemzetközi előadóra a szponzorok megnyerése érdekében is szükség van.

A Uriah Heepet a 70-es évek legjelentősebb angol hardrock zenekarai között tartják számon. Zenéjében a hard rock mellett a progresszív rock, a jazz és a country elemei is felfedezhetőek némi gótikus hangzással fűszerezve.

Antal Árpád elmondta, hogy május 1-én, pénteken a hazai 3 Sud Est nevű popbanda koncertezik, illetve a Szent György Napok zárónapján, május 3-án, vasárnap, a tűzijáték előtt a népszerű magyarországi előadóművész, Zorán és új zenekara lép színpadra.

Mint arról beszámoltunk az idei városnapokon az eddiginél nagyobb teret kapnak helyi, erdélyi zenekarok is, ez szerint pénteken és szombaton 18 és 20 óra között két-két erdélyi zenekar lép majd színpadra, azt követően naponta három nemzetközi előadó koncertezik a nagyszínpadon.

A Székely Nemzeti Múzeum udvarán berendezett Kultúrkertben pedig tematikus napokat szerveznek, így blues, jazz és világzenei előadók lépnek majd színpadra. A szervezők olyan erdélyi együttesek jelentkezését várják, amelyek legalább egy éve működnek és élő zenét játszanak. Az ajánlatokat január 31-ig a varosimazs@sepsi.ro címre lehet beküldeni. A jelentkezési feltételekről az önkormányzat www.sepsi.ro honlapján találnak részleteket.

Arról is írtunk, hogy idén újratervezik a Szent György Napokat, visszavesznek a fesztivál jellegéből, és ráerősítenek a városünnep jellegre. Újdonság többek között, hogy megszüntetik a Szent György téri színpadot, ahol gyerekfoglalkozások kapnak helyet. Ennek lebonyolításával megbízták a katrosai Székölykök gyermekfesztivál szervező csapatát. Újdonság lesz idén a Szent György napi könyvvásár a Bodok szálló előtti parkolóban, ahová az erdélyi kiadókat hívták meg. 








EZT OLVASTA MÁR?

X