Tutanhamon: újabb titkokról hull le a lepel


-A A+

Szülei testvérek voltak (ez az ókori Egyiptomban nem volt ritka), a vérfertőzés miatt deformált testtel született a történelem egyik legtitokzatosabb alakja. Tutanhamon mindössze 19 évet élt, ebből 10 évet uralkodott, de mítosza, rejélyes halála örök témát szolgáltatnak tudósoknak és laikusoknak egyaránt.

Kutatók nemzetközi csoportja meglepő felfedezéseket tett Tutanhamon fáraóval kapcsolatban. Az új információkat a BBC One csatornán a Tutanhamon: Felfedték az igazságot című dokumentumfilmben hozták nyilvánosságra.

A tudósok állítása szerint az ókori Egyiptom fiatal uralkodójáról készített „virtuális boncolás" során kiderült, hogy Tutanhamonnak kiálló fogai, dongalába és lányos testalkata volt. A testi jellegekre a fáraó múmiájáról készített több mint 2000 szkennelt vázlat alapján következtettek a szakértők.

Gayle Gibson egyiptológus, a Royal Ontario Múzeum tanára és a BBC One dokumentumfilmjének közreműködője a Huffington Postnak elmondta, hogy az új felfedezések kétségbe vonják a népszerű elméletet, miszerint a fiatal fáraó harci szereket vezetett, és egy balesetben halt meg. Tutanhamon lábának deformáltsága miatt minden bizonnyal sántított és sétabotot kellett használnia a gyalogláshoz – ez pedig valószínűtlenné teszi, hogy szekeret vezetett volna.

Az új kutatásba a fáraó maradványainak genetikai elemzése is beletartozott. A vizsgálat megerősítette a korábbi eredményeket, miszerint Tutanhamon szülei testvérek voltak, a vérfertőzés pedig hozzájárulhatott a fáraó anatómiai hiányosságaihoz.

Tutanhamon i. e. 1341-ben született és a feljegyzések szerint 9-10 éves korában került trónra. A történelmi dokumentumok szerint az uralkodó 19 éves korában hunyt el. Hírneve nagyrészt annak köszönhető, hogy sírja, a Királyok völgye 62, amit 1922-ben tártak fel Howard Carter vezetésével, az egyetlen, épségben megmaradt fáraósír. A fáraó múmiája most is ott található.

A múmia aranymaszkja az egyik legismertebb ókori egyiptomi műalkotás, ami múlt héten ismét bekerült a világsajtóba, amikor tisztítás közben leesett a halotti maszk szakálla, és azt szakszerűtlenül, vitatott anyaggal ragasztották vissza. Később kisebb felelősséggel járó munkakört bíztak a Tutanhamon szakáll-botrányért felelős osztályvezetőre. Ezzel a lépéssel az egyiptomi múzeum beismerte, hogy hibáztak.

A BBC One Tutanhamon: Felfedték az igazságot (Tutankhamun: The Truth Uncovered) című dokumentumfilmjének előzetese:

https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=OWAhvpBF05A








EZT OLVASTA MÁR?

X