Erdélyi Művészeti Központot hoznak létre Háromszéken


-A A+

A háromszéki önkormányzat csütörtöki határozatával megalakult az Erdélyi Művészeti Központ. Mint arról többször is beszámoltunk, ennek az intézménynek a keretében hozzák létre az össz-erdélyi képzőművészeti közgyűjteményt. Sajtotaj muzeum fotoHenningJanos-4155

Vargha Mihály: történelmi pillanat

A Kovászna megyei tanács csütörtöki ülését követő sajtótájékoztatón Vargha Mihály, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum igazgatója történelmi pillanatnak nevezte, hogy az önkormányzat elfogadta az Erdélyi Művészeti Központ létrehozására vonatkozó tanácshatározatot. Hozzátette: a székház is megépül, de már mostantól elkezdi munkáját az intézmény, amely a kallódó életművek felkutatását és megmentését, tudományos kutatást, az erdélyi művészeti élet feltérképezését, kanonizációs rend felállítását foglalja magába.1025 vargamihaly

Vargha Mihály szerint már leltárkönyve is van az új művészeti intézménynek, hiszen eddig 45 műalkotást kaptak adományként, de a Székely Nemzeti Múzeum gyűjteményéből több száz műtárgyat adnak át. Az adományba kapott képzőművészeti alkotásokból még idén kiállítást szerveznek a Székely Nemzeti Múzeumban. Felkérték Vécsi Nagy Zoltán művészettörténészt, hogy állítsa össze az „Erdélyi képzőművészet 1945-1965 között” című tárlatot, és jövőben vendégül látják a Mamü Társaságot, amely tárlatos és konferenciát szervez Sepsiszentgyörgyön.

Kovászna megye tanácsának elnöke, Tamás Sándor a sajtótájékoztatón elmondta: nem csak vasba és betonba fektetnek, az infrastrukturális beruházások mellett a kultúrára is pénzt fordítanak, mert annak a közösségnek van jövője, amelynek van kultúrája. Az önkormányzat két évvel ezelőtt megvásárolt a Székely Nemzeti Múzeum szomszédságában levő 40 áras telket, erre építenék meg az új intézmény székházát. A telken van már egy kisebb ingatlan, ezt jövőre annyira felújítják, hogy kiállításokra alkalmas lesz, mondta a tanácselnök.

Antal: kormánytámogatásra is számítunk

Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád rámutatott: a Székely Nemzeti Múzeum 1875-ben alakult, és 37 évvel később, 1912-ben épült meg a székháza Kós Károly tervei alapján. Az elöljáró reméli, nem kell ennyit várni arra, hogy megépüljön a most megalakult intézmény székháza. Az akarat megvan, pénz kell az építéshez. Egyrészt lobbiznak azért, hogy a magyar kormány kiemelt fontosságú intézményként kezelje az Erdélyi Művészeti Központot, de elsősorban román kormánytámogatásból, a székelyek és az erdélyi magyarok adólejeiből szeretnék megépíteni a székházat.

„Az a kérdés, hogy a román kormány csak csendőrséget és rendőrséget kíván építeni Székelyföldön, vagy a kultúrát is támogatja”, mondta Antal Árpád.1025 muzeum

Székely: Háromszék piacvezető kortárs művészetben

Az RMDSZ főtitkárhelyettese, a Kulturális Autonómia Tanács elnöke, Székely István a sajtótájékoztatón kifejtette: már a ‘90-es években megfogalmazódott az intézmény megalakításának szükségessége, de a kivitelezés megtorpant, mivel akkor Kolozsváron szerettek volna vásárolni egy hatalmas ingatlant, de erre soha nem volt pénz. Székely István szerint rájöttek, hogy erős önkormányzati hátterű intézményt kell létrehozni, ahova közpénzt lehet bevonni. Másrészt azért is jó választás Sepsiszentgyörgy, mert a háromszéki megyeszékhely mindig is piacvezető volt a kortárs művészetekben.

Az elmúlt időszakban az erdélyi magyar képzőművészek, művészettörténészek és művészeti intézményvezetők körében megszületett a konszenzus, hogy Erdélyi Művészeti Központ székhelye Sepsiszentgyörgy legyen, mondta Székely István.

A Balassi Intézet bukaresti Kulturális Központjának igazgatója, Kósa András a magyar kormány üdvözletét tolmácsolta, és kifejtette: az egyetemes magyar kultúra számára is fontos az új intézmény, és meg kell találni a forrásokat, hogy megépüljön az épülete is. A bukaresti Kulturális Központ szavatolja az együttműködést, mondta Kósa András. 

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X