Születésnapot ünnepelt a Marosvásárhelyi Rádió


-A A+

A kezdetekről, a szakmáról, az elmúlt évtizedekről szólt hétfőn a Marosvásárhelyi Rádió, amely március 2-án ünnepelte 57-ik születésnapját.

Az egész napos adás többnyire arról szólt, hogy hogyan is indult, melyek voltak a célok, kikhez szólt a napi két órában, magyar nyelven sugárzó Marosvásárhelyi Rádió. A koncepció ugyanaz volt, mint ma: anyanyelven tájékoztatni a székelyföldi hallgatókat, eleget tenni a közszolgálatiság kritériumainak, ami a mai rádiózás számára is kihívás, hiszen A falun és városon élőket egyaránt meg kell szólítani, ahogy a nótekdvelőket és a komolyzene szerelmeseit is, vagy a fiatalokat és időseket – magyarázza Szász Attila főszerkesztő, a magyar szerkesztőség vezetője.

Az elmúlt évtizedek nagy változásai a rádiózás során talán a műszakiakban a leglátványosabb: míg korábban magnószalaggal dolgoztak és ollóval vágtak, hatalmas hangrögzítőket cipeltek magukkal a riporterek, mára ez megváltozott, a technika megkönnyíti a szerkesztők dolgát. Ma számítógépen történik a vágás, külön erre a célra kifejlesztett programmal, a felvevő készülékek is egyre kisebbek, zsebben hordozhatók és minőségük is egyre jobb. Míg a kezdetekkor éppen a technika miatt volt szükség több munkatársa, most a sokkal több órás adásidőt kevesebben végzik.

Két éve indult el az egésznapos magyar nyelvű adás, amelynek műsorrácsával elégedettek a hallgatók – mondja a főszerkesztő, a felmérések azt igazolják, hogy a különféle rétegműsorok, rovatok elérték a hallgatók ingerküszöbét, sikerült fiatalítani is a hallgatóság átlagéletkorát, illetve a városi hallgatókat is megszólítani.

A javítanivalók között elsősorban a lefedettség szerepel, mert a középhullámú frekvencia, igaz, hogy hasznos, de a rádió életében már a múlté. Vannak területek, ahol az ultrarövid frekvencián nem hallgatható az adás, azokat kell lefedni. Aki emiatt nem hallja, vagy mert adáskörzeten kívül tartózkodik, az internetes is figyelemmel követheti az adást, amely most már okostelefon applikációval is hallgatható.

Az 57-ik születésnap alkalmából a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház 57 jegyet ajánlott fel a rádióhallgatók részére a március 2-án játszott Pál utcai fiúk előadására. Így együtt ünnepelt a színház a rádióval és a hallgatóival. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X