Kolozsváron vendégszerepelnek a gruppenheccesek


-A A+

A kolozsvári közönség újra belekóstolhat a marosvásárhelyi GRUPPEN-HECC kabarétársulat poénjainak világába. A December 1. Bulvár című műsort március 3-án, kedden 19 órától tekinthetik meg az érdeklődők Kolozsvári Magyar Opera színpadán.

„Hogy mi búvik meg a fenti cím mögött-alatt, azt már sejthetik a tisztelt kabaréba járó olvasók. Egy nemzeti ünnep elbulvárosodásának lehetünk szemtanúi, és sietek megjegyezni, hogy az elbulvárosodást nem mi idéztük elő, hanem azok, akik nevetséges törvények szigorával próbálják rákényszeríteni normális emberekre a mindenáron való ünneplést, akik vizsla szemekkel számolgatják, hogy vajon elegendő mennyiségű nemzeti lobogó – és csakis az! – van-e kibiggyesztve mindenre, ami a földből kiemelkedik?! Akik a múlt rezsim diktátori látogatásaihoz hasonlóan kivezénylik élő díszletnek a gyerekeket az ünnepi terekre vacogni, akik most utcákat, holnap tereket, holnapután egész falvakat és városokat neveztetnek el egy ünnepről, amely lassan már csak bosszúságot, meg ellenállást okoz az egyik oldalon, és rossz lelkiismeretet meg dühödt önigazolást a másikon. Ha végigsétálnak velünk ezen a zenés, poénos bulváron, talán megkönnyebbülten, és felszabadultan veszik majd be a kanyart az utcasarkon egy jobb irányba az új esztendő hajnalán” – írja Nagy István, a kabarétársulat egyik alapító tagja.

A belépők értéke 25 lej. Elővételben kaphatók a Magyar Opera jegyirodájában, naponta 10-13 és 16.30-18.30 órák között, valamint a előadás előtt a helyszínen. Helyfoglalás a 0264.593.468 -as telefonszámon lehetséges.

Szervező: Rádió Gaga Marosvásárhely 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X