Csűrszínház jövőre: szellősebb, nívósabb programok


-A A+

Mérleget készített a Mikházán megtartott idei Csűrszínházi Napok rendezvénysorozatról Szélyes Ferenc, a Csűrszínház Egyesület elnöke és Vajda György, a kuratórium tagja. A kedd délelőtti sajtótájékoztatón elmondták: gazdag 2012-es programot tudnak maguk mögött, de most, a számvetés készítésekor túl soknak, túl fárasztónak tűnik mindaz, ami a nyáron zajlott Mikházán.

Gazdasági válság nyomja rá a bélyegét a kultúrafogyasztásra is

A 45 program a szervezőknek is soknak bizonyult, hiszen túl sok irányba morzsolódott szét a figyelmük, ugyanakkor a közönségnek is megterhelő volt az, hogy hetente kijárjanak a felső-nyárádmenti településre. „A gazdasági válság nagyon érződött, akik kijöttek egy-egy előadásra, rendezvényre, mentek is haza, nem ettek, nem ittak, nem költöttek pénzt semmire, elég kiadás volt a jegy ára és az utazási költség" – számolt be Szélyes Ferenc a négy hónap tapasztalatáról.csur

Jó hírként bejelentették, hogy sikerült szerződést kötni a nyárádremetei önkormányzattal, amely hajlandó öt évre bérbe adni a Csűrszínházat a Csűrszínház Egyesületnek, ugyanakkor anyagi és műszaki támogatást is ígért. „Joggal felmerül a kérdés, hogy erre miért kellett tíz évet várni, mert ha hamarabb kötünk szerződést, talán az eredményeink is jobbak lennének. De ezt most talán hagyjuk és koncentráljunk a jövőre" – válaszolt saját kérdésére Szélyes.

Meghiúsult együttműködések...

Az idei, négyhónapos rendezvénysorozattal kapcsolatban a szervezők elmondták, sikerült valamennyi Maros megyei kulturális intézménnyel felvenni a kapcsolatot és megnyerni a mikházi események számára. „Ez a plakáton így is jelent meg, csak éppen nem minden sikerült úgy, ahogy azt beharangoztuk" – sorolta a nehézségeket, hiányosságokat Szélyes, aki elmondta, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia bár jelezte, hogy bekapcsolódik, végül egyeztetési nehézségek miatt kimaradt a programból.{loadposition 4x4}

...és sikertörténetek

A nehézségek mellett számos jól sikerült eseményt tudhatnak maguk mögött, ilyen volt például a Yorick Stúdió és a Tompa Miklós Társulat közös produkciója, a Bányavirág mikházi előadása, a Kallós Zoltán kiállítása, a Nagy Imre-tárlat, a Bekecs Néptáncegyüttes előadása, a Csíki Játékszín produkciója, az Ariel Gyermek- és Ifjúsági Színház vendégjátéka, a Szép magyar komédia előadás.

Jövőre könyvtármegnyitó – várják az adományokat

A jövő évi tervekről elhangzott, hogy már gondolkodnak a programokon, amelyek szellősebbek lesznek és a színvonal emelésére törekednek. Ami biztos, jövőben is jelen lesz Kallós Zoltán gyűjteményével, Simon Endre és Simon Zsolt közös tárlattal jelentkezik, megnyílik a nyárádmenti tájház, a Bekecs Néptáncegyüttes is jelezte, hogy részt vesz a rendezvényeken.{loadposition mnk}

Újdonság lesz, hogy bemutatkozik Backamadaras, az alsó-nyárádmenti település, amely a saját néptánc-, népzene-, népviseletbemutatásra készül. A gyermeknapot az Ariel Színházzal közösen tervezik megünnepelni a Csűrszínházban.

Jövőre szeretnék megnyitni a mikházi könyvtárat, amelyhez várják az adományokat civil szervezetektől, cégek, magánszemélyek részéről. Bárki, akinek fölöslegessé vált könyve van, november 15-17. között, a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron beadhatja az erre kijelölt helyre, illetve a Népújság napilap szerkesztőségében.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X