Nagyvárad: vasárnap ismét Mágnás Miska


-A A+

November 4-én, vasárnap 19 órától ismét műsorra tűzi a Szigligeti Színház a Mágnás Miska című operettet. Az elmúlt évadban, szilveszter estéjén bemutatott előadást Tasnádi Csaba rendezte, a főbb szerepekben: Kardos M. Róbert, Tóth Tünde, Hajdu Géza, Kovács Enikő, Pitz Melinda, Kiss Csaba, Halasi Erzsébet, Dimény Levente, Pál Hunor.

magnasmiska2 masolat

A Mágnás Miska a magyar operett-irodalom egyik legsikeresebb műve, mely újból és újból bemutatásra kerül, zenés és prózai színházakban egyaránt. Ez egyrészt szatirikus, mulatságos történetének köszönhető, másrészt Szirmai Albert és Gábor Andor pompás, örökzöld dalainak. Hogy csak néhány jól ismert slágert említsünk: A nő szívét ki ismeri, Úgy szeretnék boldog lenni vagy Cintányéros cudar világ!

magnasmiska1

Talán ez a műfaj egyetlen olyan darabja, melynek a komikus figura a címszereplője. Miska, a talpraesett lovászfiú, a „vazsmegyei gyerek" pillanatok alatt, a szemünk láttára válik előkelő arisztokratává. Tenyeres-talpas párjából, Marcsából is estélyiruhás „flancos" dáma lesz, aki Mary grófnőként vonul be az úri társaságba. Mindez azért történik, mert a rátarti család hallani sem akar arról, hogy Baracs, az egyszerű tiszttartó, lányukat, Rolla grófnőt vegye feleségül. Óriási szerencse, hogy a kleptomániás nagymama nem törődve efféle előítéletekkel a fiatalok mellé áll, s így az operett felhőtlenül juthat el a vidám fináléig.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X