Az öregség a központi témája a Kolozsvári Állami Magyar Színház legújabb produkciójának, amelyet szombaton, március 14-én mutat be a társulat a Szamos-parti stúdióban. Csehov Hattyúdal című drámája a kiindulópontja, a „hashtag-es” (#) cím viszont egy, a klasszikustól egészen eltérő megközelítésre utal.  

Az előadást Sinkó Ferenc rendezi, akit nem könnyű kategóriákba gyömöszölni. Színész, koreográfus, mozgásművész, rendező, ez utóbbiként az Ecsetgyárban rendezett Parallel című előadása hozta el számára az átütő sikert. A kolozsvári magyar színház emeleti előcsarnokában tartott szerdai sajtótájékoztatón elmesélte: Tompa Gábor igazgató ajánlotta neki Csehov szövegét, amelyet ő eredetileg csak ürügyként akart használni egy mozgásszínházi előadáshoz. „Már hatodik alkalommal rendezek, mindig táncszínházi előadást akarok színre vinni, de végül mindig előkerül a szöveg. Most például másfél hónap munka után mégiscsak elővettük a csehovi szöveget és rendeztünk egy olvasópróbát” – mosolygott Sinkó Ferenc a fordított próbafolyamaton.

A színház művészeti aligazgatója, Visky András fontosnak tartotta kiemelni azt a dialógust, amellyel a társulat összekapcsolja a klasszikus és az alternatív kifejezési formákat, kőszínházon kívüli, fiatal, de tehetségüket már több ízben bizonyító művészeket vonva be az alkotói folyamatba. Ilyen például a nevét szigorúan csupa kisbetűvel író bodoki-halmen kata, akit a kolozsvári színházbajárók a Caravaggio Terminal zenész-énekeseként és a Parallel performereként már ismernek.

A  #hattyúdal alkotói csapata tehát egy-két kivételtől eltekintve csupa fiatal művészből áll, és éppen ez tette a központi alakot megformáló Keresztes Sándor számára – ahogy ő fogalmazott – „nem nehézzé, hanem fantasztikussá” a próbafolyamatot. Egy rendező, akinek koránál fogva még csak felszínes kapcsolata lehet az öregséggel – és egy főszereplő, aki igyekszik megmaradni a felületes kapcsolatnál, de ez már egyre kevésbé sikerül neki. „Legnehezebb feladatomnak azt éreztem, hogy felmutassam azokat a képességeimet, amelyeket ők nem ismernek, csak hallomásból” – mesélte Keresztes a generációk közti „összecsapásról”.

„Olyan volt ez a próbafolyamat, mint amikor az ember tud románul, olaszul, franciául, és hirtelen meg kell tanulnia portugálul. Tudja a latin nyelvtant, vagyis az alapokat, mégis egészen új dolgot kell elsajátítania.” (Keresztes Sándor, színész)

A cím (#hattyúdal) keresztanyja Albert Csilla. „Ezzel tudjuk a leginkább kifejezni a keresés folyamatát, azt a sajátos viszonyt, ahogy mi értelmeztük Csehov szövegét” – mondta a színésznő, aki vendégszövegeket is hozott a produkcióhoz, az időskor kimondottan tudományos, pragmatikus megfogalmazásait.

„A kolozsvári színházak és operák bácsi raktárában őrzik minden előadás díszleteit. A díszletek elöregednek, cserélődnek, a raktárba kerülnek, mindenik a maga történetével. Ugyanez történik a színházban az emberekkel is. Az öregség behelyettesítést, lecserélődést jelent. Csehov drámája is a behelyettesítésről szól.” (Carmencita Brojboiu, díszlettervező)

Györgyjakab Enikő szerint az előadás erős nézői tudatosságot vált ki az emberből. „Azt hiszem, ez az első produkció, amely eléri, hogy a néző szembenézzen, jelenlévőként tekintsen önmagára” – fogalmazott a művésznő.

„Zavar a nosztalgia-ipar, amelyet a média is áraszt. Hajlamosak vagyunk úgy tekinteni az idősekre, mint akiknek kötelező a múltban élni, a múlton gondolkodni. Egyfajta hanyagságot látok ebben velük szemben.” (Sinkó Ferenc, rendező)