Előadás Weöres Sándor mesevilágáról a Bulgakovban


-A A+

Molnár Eszter művészettörténész tart előadást „Bolond Istók és a többiek…Weöres Sándor mesevilága” címmel a kolozsvári Bulgakov Irodalmi Kávéházban kedden, március 31-én este 8-tól.

Weöres Sándor a magyar köztudatban még ma is elsősorban gyerekvers-költőként szerepel, az óvodában, vagy az általános iskola alsó osztályaiban felbukkanó „Bóbita” becenéven emlegetett A tündér és a Rongyszőnyeg 99. (Galagonya) darabjának versszerzőjeként. Ezen a kialakult képen a középiskolai oktatás sem tud érdemben változtatni, hiszen az érettségi előtt általában csak néhány versére jut idő. De még ez az erősen leszűkített „gyerekköltő-imázs” is igen egyoldalú, hiszen alig ismerjük Weöres mesevilágának állandóan visszatérő szereplőit – Bolond Istókot, Vitéz Lászlót, Paprika Jancsit illetve kapcsolatukat bábfigura-típusokkal és néprajzi tudáskincsünkkel. Előadásomban az álom és a szürrealizmus fogalmai felől közelítek a mese témaköréhez Weöres életművében. Részletesen elemzem a Bolond Istók című elbeszélést és a Holdbeli csónakos című mesejátékot. Az előadás továbbá középpontba állítja a garabonciás diák néprajzi értelemben vett alakját és annak módosult, remitologizált alakváltozatait a magyar irodalomban és Weöres műveiben. Végül kitérek a halhatatlan bábok és a tündér (Kőlánya) alakjainak eredetére, a Weöres-művekben játszott cselekményalakító szerepükre és későbbi irodalmi pályafutásukra is - írja az előadó.

 Molnár Eszter 1985-ben született. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem „Irodalmi modernség” Doktori Iskolájának harmadéves hallgatója, művészettörténész.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X