Újra talapzaton Borsos Tamás mellszobra Marosvásárhelyen


-A A+

Felállították a talapzatra Borsos Tamás újraöntött mellszobrát Marosvásárhelyen a Vár bejárata mellett. A szobrot május 5-én lopták el ismeretlen tettesek, akiknek kilétére azóta sem derült fény, a rendőrség nem tudta kinyomozni az ügyet.
A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal költségén az eredeti szobor mintája alapján Kiss Levente szobrászművész újraöntette, majd csiszolta és patinázta, hogy a talapzatra felkerülhessen. Szeptemberben készült el az új szobor és a múlt héten került fel a talapzatra, anélkül, hogy a hivatal nyilvánossá tette volna az eseményt.borsos tamas szobra visszakerult ae 02

Az időjárás siettette a szobor visszaállítását

Kiss Levente szobrászművész a maszol.ro érdeklődésére elmondta, a múlt hét elején figyelte a meteorológiai előrejelzéseket, és mivel rossz időt, fagyot, havazást jeleztek, mindent megmozgatott, hogy minél előbb kerüljön fel a szobor a talapzatára. „Féltem, hogy megfagy a beton, nem tud kellően megkötni és akkor összetörik, nem biztonságos a szobor. Ezért siettettem, gyorsan darut és embereket kerestünk és felszereltük" – mondta a szobrász.borsos tamas szobra visszakerult ae 01

Az alkotás ugyanolyan, mint az előző, a művész is elégedett a munkájával, mint mondta, jól sikerült szobor, jó az öntés, jó lett a patinázás rajta. „Most már remélem, nem viszik el többet, úgy van odarögzítve, hogy nem lehet leszerelni a talapzatról. Ha viszik, az egész oszlopot el kell vinniük a szoborral együtt" – mondta a maszol.ro-nak Kiss Levente.

A kampány miatt nincs ünnepség

A szobor újraöntésének az intézését Csegzi Sándor volt alpolgármester vállalta. A maszol.ro-nak megerősítette, hogy a közeledő hideg idő és fagy miatt siettek a visszaállítással. Azt megelőzően rendbe tették a kis teret, a járdát, letisztították a talapzatot.

„Le kellett volna takarni, hogy egy kis avatóünnepséget tartsunk. Csakhogy most minden kampányjelleget kapna, ezért nem lesz ünnepség, csupán egy olyan pillanatot szeretnénk, amikor összehívjuk a szobor egykori támogatóit, az ötlet kivitelezőit, köztük Fodor Imre egykori polgármestert, Kiss Levente szobrászművészt, Balogh József öntőmestert és azokat, akik erkölcsileg biztattak" – mondta Csegzi.borsos tamas szobra visszakerult ae 03

Borsos Tamás egykori városbíró, várépítő bronzmellszobrát, Kiss Levente marosvásárhelyi szobrászművész alkotását 2000 júniusában avatták fel. A szobrot még az avatást megelőző este ismeretlen tettesek megpróbálták felgyújtani. Az évek során többször is meggyalázták, lefestették, összefirkálták, felgyújtották. A tettesek kilétét a rendőrség egy alkalommal sem tudta kideríteni. Néhány évvel ezelőtt ellopták, de a tolvajokat másnap elfogták és a szobor visszakerült a helyére. A legutolsó lopás, május 5-én történt, a rendőrségnek nem sikerült a nyomára bukkannia.{loadposition 4x4}








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X