A Magyar Költészet Napjának rendezvényei a Csíki Játékszínben


-A A+

A Csíki Játékszín április 11-én, szombaton két eseménnyel ünnepli a Magyar Költészet Napját.

11 órakor Tizenegy címmel versnapi városköszöntő hangzik el a Csíki Játékszín lépcsőin. Az idei versösszeállításban magyar költők ars poeticái hangzanak el. Szabó Enikő színművész tizenegy költő művét válogatta erre az alkalomra, amit a társulat tolmácsolásában hallgathatnak meg a csíkszeredaiak. József Attila, Ady Endre, Babits Mihály, Dsida Jenő, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Nagy László, Orbán János Dénes, Petőfi Sándor, Radnóti Miklós és Weöres Sándor művei kerültek be az idei összeállításba. Szabó Enikő Budapesten lép fel a költészet napján, a tizedik Versünnep Fesztivál döntőjébe általa megzenésített versekkel jutott tovább.  A döntő a Nemzeti Színházban kerül megrendezésre.

19 órakor a Csíki Moziban Bogdán Zsolt Ady-estjét látja vendégül a Csíki Játékszín. A „... függök ezen a zord élet-párkányon...” című pódiumműsor a Harag György Társulat és a Kolozsvári Állami Magyar Színház közös produkciójában tekinthető meg. Az előadás fellépője Bogdán Zsolt, Jászai- és kétszeres UNITER-díjas, érdemes művész, szerkesztő-rendezője pedig Szugyiczky István, a szatmári társulat örökös tagja.

Az előadásra 15 lejes áron válthatókbelépők a Csíki Játékszín jegypénztárában, hétköznap 10 és 13 óra valamint 17-19 óra között, vagy előadások előtt egy órával. Helyfoglalás a 0266 – 314472-es vagy a 0751 – 039026-os telefonszámokon lehetséges.








EZT OLVASTA MÁR?

X