Ismét műsoron a Ciróka babaelőadás Szatmárnémetiben


-A A+

Ismét a legkisebbeknek, azaz a 1 és 4 év közöttieknek kedveskedik a Ciróka című, babaszínházi előadásával a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Brighella Bábtagozata 2015. április 11-én, szombaton, reggel 10 órától az Északi Színház Ács Alajos Stúdiótermében. Ezzel a produkcióval a bábtagozat régi álma valósul meg: a legapróbbaknak szánt, első színházi élményt nyújtó előadás.

Az előadás építőelemei közismert mondókák, játszadozások: hangokkal, mozgással, ritmusokkal. Két jó barát közös játéka: bújócska, fogócska, kukucska egy „baba időszámítás” alatt, mely alvástól-alvásig tart. Időtartama 20 perc, amelyet követően a kicsik 10 percen át saját maguk is felfedezhetik a díszletet, a hangszereket, játszhatnak a színészekkel. Az előadás szereplői Nagy Anikó és Nagy Tamás, hangoló Bandura Tibor, a díszlettervező, rendező Bandura Emese, díszletfestő Baráth Csaba Attila.

Belépők a színház Horea utcai jegyirodájában válthatók 15 lejes egységáron (egy gyerek és egy kísérő, további kísérők, gyerekek 10 lej személyenként), hétköznaponként 10 és 17 óra között, illetve előadások előtt egy órával a helyszínen.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X